2014. december 15., hétfő

Miért nem érdemes az elmére hallgatni?

Ha szétnézünk a mai világban, sajnos nagyon sok negatív történést, eseményt találunk pedig az emberiség már elég régóta létezik ahhoz, hogy ne itt tartson fejlődésében. Megfigyelhetjük, hogy a néhány ezer év alatt csak nagyon minimális változás, fejlődés látható, pedig ez sokkal előrébb tarthatna, ha nem hagynánk, hogy az elménk irányítson.

Az elme ugyanis egy olyan lényrészünk, ami egy inkarnációnkat követően alakul ki (tehát minden életünkben más) a születésünktől megélt összes tapasztalásból tevődik össze, ugyanakkor itt található a gondolatok forrása is. A bolygónk nem egy kifejezetten pozitív hely, tehát az emberek negatív megéléseket biztosan megtapasztalnak itt, ami kihat az elmére, az elme fejlődésére is, persze csak akkor, ha hagyjuk, és a legtöbb ember hagyja...

Alapvetően az ember hajlamos arra, hogy a megélt tapasztalataiból induljon ki egész életében, tehát ha valamit rosszul tapasztal meg, akkor biztos, hogy a későbbiekben nem is lát esélyt arra, hogy egy hasonló esemény esetleg pozitívan is alakulhat, ez mind az elme műve. Ezeket a megéléseket ugyanis elraktározza, mellé elementálokat (gondolati energialényeket) is létrehoz(hat), és amint egy hasonló történés bekövetkezik, máris aktiválódik az elraktározott érzet, érzelem, gondolat, ami nem hagyja hogy pozitív legyen a gondolkodásunk, hozzáállásunk, és mindebből egy körforgás alakul ki... persze csak ha hagyjuk...

Az elmének "köszönhető" ugyanakkor egy nagyon fontos dolog is, méghozzá a hitetlenség. Ugyanis, ahogy fentebb írtam az elme miatt vagyunk olyanok amilyenek, azaz a megszokásainknak hódolunk és azoknak a tanításoknak, amit tévesen belénk neveltek már gyerekkorunktól kezdve, gondolok itt a legtöbb egyházi tanításra és magára a tudomány által kedvelt racionális gondolkodásra, mondván hogy csak az létezik, ami kézzelfogható. Pedig ha elgondolkodnánk a tanításokon, mi magunk is rájöhetnénk, hogy a legtöbb közölük teljesen megalapozatlan és téves. Hitetlenségünkből adódik a legtöbb korlát, amit saját magunk elé állítunk, és így lassítjuk a fejlődésünket... persze csak akkor, ha hagyjuk...

Mindemellett azt is megemlítem, hogy az elme részét képezi az egó (amiről már több bejegyzést is írtunk), tehát maga az énképünk is, ami szintén egy rossz tanácsadónk.

Természetesen az elme, az egó is a fejlődésünket szolgálja a maga módján, és nem hiába alakulnak ki, de az, hogy hogyan alakulnak ki, hogy milyenné válnak, az már teljes mértékben rajtunk múlik!

Mi a teendő? Végtelenül egyszerű... létezik egy másik lényrészünk is, mégpedig a Lelkünk. Az egyetlen részünk, ami a Teremtőnk mintájára teremtetett,  tehát ő az, aki rendelkezik képességekkel és a legszeretetteljesebb is egyben. Ha az elménk helyett a lelkünkre hallgatnánk, akkor sokkal gyorsabb lenne a fejlődésünk, nemcsak egyén szinten, hanem kollektívan is. Megfigyelhető azoknál az embereknél, akik végre elkezdenek a lelkükre hallgatni, hogy rengeteget változnak pozitív irányba, teljesen más lesz az emberekhez és a világhoz való hozzáállásuk, ami azért nagyon fontos, mert mindez egy láncreakciót indít be, hiszen, ha egy ember változik... a világ is változik.

A megérzéseinket kell követnünk, a belső útmutatást, hiszen belőle csakis szeretetnek megfelelő gondolat származhat, ami viszont ezzel ellentétes, az az elméből indul ki. Nem akar nekünk rosszat az elménk sem, de mivel ő a negatív tapasztalásokra alapoz leginkább, így sokszor tévútra visz minket.

A Lélek olyan lényünk, aki által kiteljesedett életet élhetünk, aki által képesek leszünk nemcsak szeretteinket, de az összes embert szeretni, negatív tulajdonságaik ellenére is, aki által észrevesszük minden negatív megélésben a pozitívat, aki által sokkal gyorsabban fejlődünk, aki által boldog emberré válhatunk.

szeretettel:
Carmelian                                                 
                                       Szeretettel ajánlom a könyvet: 
             




elérhetőség:
carmelian14@gmail.com
Carmelian Spirituális Gyógyító





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése