2013. augusztus 22., csütörtök

Az egészség - energiák

Érdemes egy pár gondolat erejéig megállni maguknál az energiáknál. Az energiát általánosságban változtatásra való képességnek nevezhetjük. Lehet bármelyik életterület, bármelyik tudomány, mindig ebből a képességből kell kiindulni ahhoz, hogy megtudjuk közelíteni jelentését és értelmét. 

Nem a szó eredetének megfejtésére van most szükségünk, de amennyiben utána jársz, el fog gondolkodtatni az eredeti jelentése, ugyanis "isteni cselekvést" jelöl. Vajon miért is?

Minden test, minden élő, minden mozdulat, így minden tevékenység rendelkezik energiával. Nekünk most a legfontosabbak maguk a gondolati, és ezzel együtt az érzetek által kifejtett energiák. Sokan nevetségesnek tartják, hogy a gondolatok energiával rendelkeznek, azt pedig, hogy az érzetek is, már eleve képtelenségnek tartják. Nem az a célunk most, hogy ezt bizonygassuk, hiszen azt mindenki tudja, hogy minden energiának meg van a saját rezgése. 

Elég csak arra gondolni, hogy kapcsolataink, kommunikációink során ezeket a rezgéseket átadhatjuk mások számára öntudatlanul is. Amikor valaki szeretetteljes a másikkal, az átveszi energiáját, a rezgéseit, és ő is feldobottabb hangulatba kerül. Viszont mikor ugyanez az ismerős feszült, ideges, akkor önkéntelenül a másik is azzá válik, hiszen kommunikációjuk során ezeket az energiákat átadja számára. Felesleges tovább sorakoztatni a bennünk zajló érzeteket, de amennyiben más ezt nem tudja kezelni, nem tudja kivédeni, úgy minden egyes energiánkat öntudatlanul át is veszi, ahogy mi is a másokét. 

Mágiákkal, energiákkal dolgozunk, mindig és mindenkor azt mondjuk, hogy a szeretetnek (érzet), a mágiának, az energiának nem szabnak határt a távolságok, nem az számít, hogy amikor elvégezzük a feladatunk, hol tartózkodik éppen az, akinek segítségre van szüksége. Egy valami számít csupán, hogy az energiát képesek vagyunk-e megfelelően birtokolni, hogy a mágiát tökéletesen hajtjuk-e végre, hogy a szeretet megfelelően küldjük-e. 

Nézz szét az égbolton, bármely csillag energiáját érezheted a hatalmas távolságok ellenére is, csupán azért mert rezgésük borzalmasan erős. Így működik ez a mágiával is, ha erős az energia amit létrehozunk, akkor teljesen mindegy, hogy ki hol tartózkodik, az minden esetben célba talál. Jelentsen is a mágia bármilyen segítséget (gyógyítás, védelem, átkok megszüntetése stb.), akiknek eddig volt szerencsénk segíteni, azok már tudják, hogy ez így is működik, hiszen érezték hatását.

Carmelian is ennek szellemében végzi feladatát, nagyon erős energiákkal dolgozik, mágusi erőkkel bír, csak épp nem mágusként él, mert lénye más erőt takar, de képességei alapján én bátran használom esetében a mágus jelzőt, hiszen az eddigieken túl ami feladata van, azt csak tiszta energiákkal, nemes eszközökkel végzi. Bármely feladatánál, így a gyógyításnál sincs szükség személyes találkozásra, hiszen az energia ugyanúgy célba ér több ezer kilométerről, mintha csak testközelből adnák, és ez olyasfajta energia, ami nem vész el. 

Sosem tartottam jó ötletnek, hogy feleslegesen kelljen súlyos útiköltségeket fizetni, hiszen van így is elég teher mindenki vállán.


Szeretettel:
Cedamus


elérhetőség:
carmelian14@gmail.com
cedamusmelin@gmail.com

Facebook:
Carmelian Spirituális Test-Lélekgyógyász
Melin Cedamus







4 megjegyzés:

  1. Köszönöm az ismertetőt, utólagos engedélyével megosztom az idővonalamon is, hogy akinek szüksége van a segítségre, az igénybe vehesse.
    Fény és szeretet. Erzsébet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Erzsébet!

      Csak egész nyugodtan, köszönjük, hogy általad segítségünk még több emberhez is eljuthat! :)


      Szeretettel:
      Carmelian & Cedamus

      Törlés
  2. Kedves Cedamus!
    Szeretném tudni, mit értesz az alatt, - Carmelian nem mágusként él-,hogy mágusként élni,illetve nem úgy élni.

    Szeretettel: Etelka

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Etelka!

      Ezt úgy értettem, hogy nem olyan elvonultan él, mint én, közelebb van a világi élethez, jobban belekapcsolódik. :)


      Szeretettel:
      Cedamus

      Törlés