2013. augusztus 19., hétfő

Az egó - a lélek tisztasága

Nagyon sok kérdés merülhet fel benned annak vonatkozásában, hogy miért történik az meg, hogy bizonyos képességeket használni tudó emberek ugyanattól a segítőtől, ugyanabban a témakörben mégis más és más válaszokat kapnak.

A válaszunk előtt azért, nem árt megtudni azt, hogy mit is szolgál az egó. Ez maga az énkép, ami a tudattal rendelkező lények legtöbbjében megtalálható, minél kevésbé jár a lélek a fejlődése útján, az annál erősebben "dolgozik". Szerepe jelentős abban a fejlődésben, amit a léleknek leszületése utáni útján be kell járnia. Hiszen a lélek az egó-t gyengítve erősödik, tulajdonképpen ez az énkép egy akadály, amit folyamatosan le kell küzdeni, és gyengíteni ahhoz, hogy a lélek fejlődhessen. Amíg az egó erős, és ez jelenkorunk emberiségénél borzasztóan az, addig spirituális előrelépés nehezen várható. 

Maga ez az énkép az, ami kiépíti a hatalmat, a birtoklást, az önzést, ez játszik szerepet abban, hogy a minél több érdekében, a saját nézőpontok érdekében háborúk dúlnak. Az egó az oka magának az éhínségnek is, hiszen a Föld képes megtermelni mindenki számára a megélhetéshez szükséges javakat, de ezek a javak bizonyos "körökben" kerülnek felhalmozásra, csupán a többért, a még többért, az egyre többért. Nem szükséges ilyen mértékekben gondolkoznunk, hiszen az "egyre többet" elvét megtalálod jóval kisebb lélekszám esetén is, ha bármelyik földrészt, vagy még kisebb területeket veszel is figyelembe.

Az egó képes csak önmagában gondolkodni, a lélek tiszta, az egységben látja az igazi erőt. Mindettől függetlenül ebben az emberi testben elengedhetetlen a léte, ahogy korábban is mondtuk, nem lehet egyik pillanatról a másikra megszüntetni, sőt ebben a testben nem is lehet, de képesek vagyunk minimalizálására, hiszen ez maga a lélekfejlődéssel szorosan együtt jár.

A válaszunk könnyebb érthetőségéért volt szükség egy kis kitérőre. Az egó szerepéből és a lélekfejlődés fokából történik mindaz, ami egy teljesen azonos megélést különböző embereknek, különböző módon ad vissza, vagyis különbözőképpen tudatosul benne. Most még csak a megélésekről volt szó, de ha már ezek között is eltérés található, akkor nem csoda a különbség az egy-egy beszélgetés során ugyanattól a segítőtől egy azon témában kapott információ jelentésében.

Bizonyos képességei lehetnek bárkinek, így nem mindegyik használata kötött egy adott lélekfejlettségi szinthez. Ebből kifolyólag még egy kifejezetten erős egó-val rendelkező egyén is képes lehet angyalokkal, fénylényekkel, szellemekkel stb., való kommunikációra. A válaszok valódiságát a lét szemszögéből tekintve a szellemek esetében valós mivoltuk miatt minden esetben ki kell zárni, a tőlük kapott információk személy szerint minket sosem foglalkoztattak.

Az emberiségtől jóval fejlettebb lények (fogalmazhatnánk úgy is, hogy a tőlünk fejlettebb dimenziók lényei), viszont minden esetben valós válaszokat adnak számunkra, csakhogy az emberi test torzít, az egó közbeszól, mindazt a telepatikusan létrejött beszélgetést átformázza olyanra, mint amilyennek az énkép szempontjából annak lennie kell. Ahhoz, hogy ezek a válaszok teljesen pontosak legyenek, azon a fejlődésen kell átesni, ami ezt az egót bizonyos mértékben lecsökkenti. Amíg valaki erős egóval rendelkezik, nem fog tökéletes választ kapni. Amennyiben egy skálát néznénk, úgy ezen az egó-nak minimum 60 százalék alá kell csökkennie az emberekben, de a teljesség 40 százalék alatt már elérhető.

Ezért is emelem ki mindig a lélek tisztaságát és szerepét, ugyanis a lélektől csakis igaz és megbízható választ kapunk. Ehhez persze képesnek kell lenni a vele való kommunikációra, amihez viszont már valóban spirituális fejlettség szükséges.

Csak megemlítem, hogy sokan léteznek olyanok is, akik azt gondolják, hogy valós segítőkkel beszélgetnek, de valójában negatív erőkkel létesítettek kapcsolatot (erről bővebben a közeljövőben megjelenő könyvünkben), egy fejlettebb lény ugyanis sosem ad olyan információt önmagától, ami aggodalomra, hisztéria keltésre adhatna okot...

Mindettől függetlenül nem szabad azt gondolni, hogy az egó ellenedre lenne, az is érted van (kizárólag az én-ért), viszont életed során a sok hamis tanítás képes volt megfertőzésére, és amíg ilyen hamisak a körülmények, addig az egó ezekhez a hamis körülményekhez fog mindvégig igazodni, hacsak nem vagy képes arra, hogy mindezt lelked segítségével megtisztítsd.

Szeretettel:
Carmelian & Cedamus

                                               
                                                        


elérhetőség:
carmelian14@gmail.com
cedamusmelin@gmail.com

facebook:
Carmelian Spirituális Test-Lélekgyógyász
Melin Cedamus



















4 megjegyzés:

  1. Sokan szeretnének saját mintájuk szerint alágyűrni téveszmékkel szekerük huzóivá tenni, másod vagy tizedranguvá tenni. A kutya ugyanaz, csak a lánc változik időnként.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Lélek!

      Minden ember egyenlő, senki nem állhat a másik fölött és senki nem állhat a másik alatt. Fejlődése folyamán mindenki elfogja érni azt, hogy a valóságot ne mások hamis tanítása, ne az elnyomó világi vagy egyházi hatalmak tanítása, hanem saját lelkén keresztül kapja meg. Akár az angyaloktól, akár más segítőktől, akár a Mindenségtől (Isten, Teremtő, ki hogyan nevezi). Ehhez mindenkinek joga van. Egyek vagyunk, bár ezt sokan nem értik, és jól írtad, különösen azok, akik saját magukat mások felé helyezik, hogy uralkodhassanak felettük. Épp ezért kell azon munkálkodnunk, hogy akár az egyek vagyunk elvét, végre mindenki megértse.

      Szeretettel:
      Cedamus

      Törlés
  2. Amit leírtál, azt csak Te hiszed, látod így. Én egyáltalán nem így látom.
    Ha nálam az egó működne, akkor már rég fejes ugrottam volna ebbe az ügybe, és úsznék az önzésbe. De mivel a lélek, és nem az egó vezet, megelégszem azzal amim van. Ezt én így látom, és minden tanítás így emeli ki.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Mária!

      Ahogy most, úgy máskor sem emberi gondolatokat vetünk papírra, azért vagyunk, hogy segítsünk, hogy átadhassunk olyan dolgokat, melyek téves látásmódhoz és komoly tévedésekhez vezethetik az embereket. Emellett nagyon örülünk annak, hogy ha valaki egója oly mértékben gyengült, hogy képessé vált tisztán szeretetből cselekedni. Viszont éppen a tudatosság hiánya, az erős egó adja a tévedéseket. Amikor egy bizonyos dologról ami legyen X, és erre az egyik lélek Y-t, a másik Z-t, a harmadik A-t állít, az olyan, mintha azt mondanád, hogy maga a Mindenség (Isten, Teremtő, ki hogyan nevezné) egyszer ezt, egyszer pedig azt állítaná, hiszen a lélek maga az Isteni részünk. A lélek tévedhetetlen, a tudat viszont az emberiség tudatosságát nézve most még nagyon is sok tévedéssel tarkított.

      Szeretettel:
      Carmelian & Cedamus

      Törlés