2013. február 11., hétfő

Az oldás helyességében kétkedőknek


Elsősorban azokhoz szólok most, akik úgy hiszik, hogy a karma általunk büntetésnek vélt része meg nem változtatható, sőt egyenesen "Isteni bűnt" követ el az, aki segíti a karmikus terhektől megszabadítani embertársait. Több alappillére is van, ami miatt ez a nézet hibás.

Való igaz, hogy az egységes egész elve miatt, amit másnak adok, azt kapom vissza törvénye is létező. Ebből kifolyólag az ok-okozati összefüggés él. Minden általunk elkövetett cselekményt valamilyen formában vissza fogunk kapni, legyen az helyes vagy helytelen (rossz vagy jó, negatív vagy pozitív). Visszakaphatjuk azonnal, évek múlva, vagy következő életünk valamelyikében. Az ok-okozati összefüggés célja nem más, mint a lélekfejlődés érdekében felismerni az általunk okozott helytelen cselekedet súlyát. A törvények megadják számunkra a felismerés legerősebb lehetőségét is megtapasztalás formájában, amikor saját bőrünkön érezzük korábbi helytelen cselekedetünk, ezáltal felismerhetjük annak súlyosságát.

Az "Isteni törvények" szerint viszont, ha valamit létrehozunk, akkor azt meg is tudjuk semmisíteni. Csak tudni kell, hogy mi volt az a helytelen cselekedet, ami az okozatot kiváltotta. Szerencsére jelenleg sokkal nyitottabbak az emberek, mint évszázadokkal ezelőtt (bár sokak ezt nem mondhatják el magukról mégsem), ezért képesek felmérni, hogy az általuk korábban megvalósított cselekmény helyes volt-e vagy helytelen. Ebből pedig egyenesen következik, hogy ha feltudja mérni a cselekmény helytelenségét, annak súlyát és következményeit, akkor képes a fejlődésre is. Eldöntheti saját maga, hogy megbánja-e helytelen cselekményét, vagy minden mindegy alapon megy tovább. Maga a cselekmény helytelenségének felismerése képessé teszi arra a megbánásra, ami a szeretetenergiája révén lehetővé teszi, hogy az általa kiváltott okozatot csökkentse, vagy megszüntesse. 

Az "Isteni törvények" szerint egy korábban kiváltott negatív cselekedet súlyát nem szükséges egy életen át hordozni, sokszor elég annak felismerése, vagy időleges megtapasztalása. Előfordulnak viszont olyan erős karmikus kiváltó okok, amik következményeit hosszabb ideig viselni kell, annak teljes feloldódásáig. Már sokadjára hangsúlyozom, hogy soha, senki más nem veheti le végérvényesen a karma büntetését másról, csak az oldhatja, akié a büntetés. Amihez - mint írtam is - a felismerés és a megbánás szükséges. Enélkül a karmaoldás csak ideiglenes lehet.

De miért is van ez így? Az ok-okozati összefüggés lényege a felismerés a helyes vagy helytelen cselekedetekre. Arra hogy a fejlődésünk folyamata teljes lényünk egyre szeretetteljesebbé válása. Az, hogy közelebb kerüljünk a Mindenséghez, hogy tudjuk mi a jó, hogy tudjuk mi szolgálja az egységes egészt. Minél szeretetteljesebbek vagyunk, minél több szeretettel teli cselekményt teszünk, annál jobban fejlődünk. A karmikus büntetés célja a megtapasztalás, hogy a szeretettel ellentétes cselekedetek nem előrébb visznek, hanem csak hátráltatják, lassítják fejlődésünket. Ha ezt képesek vagyunk felismerni, akkor már azzal is fejlődünk. 

Vannak viszont olyan karmikus büntetések, amikor az okozat egy olyan megnyilvánulás, ami más segítsége nélkül nem szüntethető meg. Azaz, rá kell vezetni az egyént a felismerésre. Ha viszont meg történt a felismerés, ha megtörtént a megtapasztalás, akkor miért kellene  az élet végéig hordozni a karmikus terhet, amikor ez segítséggel levethető. Hagyjunk élete végéig éhezni egy gyermeket, mert neki ez lenne a karmája? Hagyjunk megfulladni a vízben bárkit is, mert ez lenne a karmája? Nem! A feladatunk az, hogy bárkit, bármikor segíteni kell, az élet védelme szent, nem lehet cserben hagyni egy éhezőt, hisz már megtapasztalta milyen az éhínség, nem lehet cserben hagyni egy fuldoklót, hisz megtapasztalta a halálközeli élményt. Vagy akkor még is hagynunk kellene?

Van még egy érdekes és tanulságos dolog a lélekfejlődésében. Mégpedig az, hogy amíg bizonyos karma terheli, addig nem fejlődhet tovább, nincs újabb megtapasztalás, hisz a karmikus büntetés folyamatos átélése blokkolja az újabb és újabb megélési lehetőségek elől. Ilyenkor igenis a fejlődését elő kell segíteni, és enni kell adni az éhező szájnak, hogy kiteljesedhessen és tovább tapasztalhasson. 

Mindig az "Isteni erő" dönti majd el, hogy ki az, akinek lehet segíteni és ki az, akinek nem. Ezt mi szerencsés vagy épp szerencsétlen véletlennek hívjuk. Ha a vízben fuldokló segítségére siet valaki, akkor nála megadatott a lehetőség a segítésre, ez az "Isteni törvény" szerinti lehetőség volt, nem kellett megtapasztalnia az eltávozás ezen keserű formáját. Viszont ha a sors úgy hozza, hogy a fuldokló segítségére senki nem siethet, akkor az "Isteni törvény" nem adott semmilyen más lehetőséget, kötelező volt a karmikus büntetés megtapasztalása a földi élet elvesztésével. 

Ugyanígy működik az élet minden területén, ha lehetőség van rá sorsunk változtatásában, akkor megtaláljuk azt, aki ebben segítségünkre lesz. Ha nincsenek meg rá, akkor nem találkozunk vele, vagy nem fogadjuk el a segítséget, mert épp olyanok a körülmények, hogy az "Isteni erő" ezt nem teszi lehetővé.

Én továbbra is azt mondom, hogy adjunk ételt az éhezőnek, mentsük ki a vízből a fuldoklót, mert a karma törvénye megengedi a lehetőségét, hogy így tegyünk. Ha ezt a segítséget megtagadnánk másoktól, ez lenne ami számunkra a későbbiekben büntetést mérne, mert akkor eljönne számunkra az az idő, amikor nekünk lenne életmentő segítség egy falat kenyér vagy egy kinyújtott kéz. 

Szeretettel:
Carmelian & Cedamus


Elérhetőség:
carmelian14@gmail.com
cedamusmelin@gmail.com

Facebook:
Carmelian Spirituális Test-Lélekgyógyász
Melin Cedamus














12 megjegyzés:

  1. Kedves Cedamus! Hálás vagyok Istennek,hogy adott lehetőséget,hogy fuldokoltam és te kimentettél! Köszönöm neked,hogy értem nyújtottad ki kezed,mert Isten szeretete vezérel téged!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Lélek!

      Köszönöm szépen a kedves sorokat!

      Mindent nagyon szívesen!

      Szeretettel:
      Cedamus

      Törlés
  2. Aki az oldás helyességében kételkedik, az csak azért lehet, mert még nem próbálta ki a gyakorlatban. Aki kipróbálta már, az tudja, hogy ez milyen csodálatos dolog. Megváltozik az ember élete. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Lélek!

      Valóban így igaz, nagyon sokat tesz hozzá adott életterületének kiteljesedéséhez! :)

      Köszönjük szépen!

      Szeretettel:
      Carmelian & Cedamus

      Törlés
    2. Kedves Cedamus.
      Teljesen egyett értek Veled.Akinek a lehetőség megadatott arra,hogy segithessen,tekintsen áldásként rá,mert ez bizony nagy áldás!.
      Csillagjáró

      Törlés
    3. Kedves Cedamus.
      Teljesen egyett értek Veled.Akinek a lehetőség megadatott arra,hogy segithessen,tekintsen áldásként rá,mert ez bizony nagy áldás!.
      Csillagjáró

      Törlés
    4. Köszönöm szépen kedves Csillagjáró! Szeretet kísérje utadat mindvégig! :)

      Szeretettel:
      Cedamus

      Törlés
  3. Kedves Cedamus!

    Köszönöm ezt a nagyon fontos információt, amit megosztottál! :)

    VálaszTörlés
  4. Kedves Cedamus!A szerelmem kórházban feküdt,baleset miatt,altatásban.Az anyja letiltotta a telefonos érdeklődést.Azt éreztem,visszaél azzal,hogy a fia nem tud szólni ez ellen.Írtam neki egy levelet,amiben kértem,gondolja át,szeresse már a fiát.Fájdalmamban felróttam neki,amit adddig elkövetett a fia ellen.Szülést felhánytorgatta neki,betegen elhagxta gyerekkorában,örökséget elperelte tőle.Nem tudta szeretni,uralta.A kedvesem meghalt.Az anyja szóba nem áll velem a levél miatt.Azt érzem,igszam volt.Mégis bánt ez,szeretném helyrehozni.Hol itt a karma és hogyan oldható?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Lélek!

      Csak nyugodtan keresd meg Cedamust a bejegyzés alatt található elérhetőségen, segítségedre lesz :)

      szeretettel:
      Carmelian

      Törlés
  5. Köszönöm,írni fogok !

    VálaszTörlés