Lehajtott fejjel

 

A legutóbbi megbocsátás képessége bejegyzés után természetes volt, hogy a megbánás képességéről is írjunk. A kettő mindig kéz a kézben jár. 

Ahogy írtuk is, emberek vagyunk, hibázunk, ez része az életünknek, ki kisebbet, ki nagyobbat, felismerjük és kijavítjuk a hibákat. Ez szerves része a fejlődésünknek, hogy személyiségünk vagy más szóval szellemiségünk a lélek  szintjére juthasson. 

A gond soha nem a hibázással van, persze ez fájó lehet más vagy mások számára, de a hibát mindig ki lehet javítani, lehet orvosolni. A problémát az adja, amikor ezt meg sem próbáljuk megtenni, pedig, ha így tennénk, akkor azok, akik ellen vétettünk, sokkal könnyebben lesznek képesek a megbocsátásra. A legrosszabb viszont az, amikor a hibát fel sem ismerjük, mert akkor nem teszünk a kijavításáért, azt természetesnek, helyesnek látjuk. Megrekedünk azon a szinten, nem lesz előrelépés. 

Ehhez mindenképpen hozzá kell tennünk, hogy a másoknak fájó és ártó hiba mindig hordoz negatív energiákat, mondhatni negatív karmát magában, amely előbb vagy utóbb, de mindig visszahat esetünkben is. Ha pedig olyan jellegű volt, akkor bizony betegség formájában valamely szervünk fogja kárát látni. 

A legfontosabb mindig  a felismerés, mert ezáltal tudunk majd helyesen cselekedni, a hibából a lehető legjobbat kihozni. 

A megbánás mindig "szívből" jön, abból a mardosó érzésből, amit az a cselekmény ad, amit helytelenségünk révén másnak okoztunk. Amivel akár egy világot törhettünk össze mások számára, és tudjuk, hogy amennyiben a másik cselekedte volna meg ezt velünk, akkor ez a világ bennünk tört volna szilánkokra. 

Semmilyen cselekedetünket nem szabad a körülményekre fogni, hogy azért hibáztunk mert más vagy mások ezt tették, azt tették, vagy azért mert esett az eső vagy épp sütött a nap. A hiba, ami hibánk volt, nem a körülmények szülték, hanem mi magunk cselekedtük meg. Ezért is kell felismerni, ezért is kell oly mértékben bánni, hogy az a mardosó érzés soha többé ne engedjen hasonlót meglépni. 

Tiszta lelkiismerettel semmit nem lehet megbánni. Aki tiszta lelkiismerettel van az általa megvalósított hiba irányába, az ugyanúgy fogja azt megismételni újra és újra, egészen addig, amíg ő nem kerül a másik oldalra és tapasztalja saját bőrén ugyanazt, amit másoknak okozott. Tiszta lelkiismerettel semmilyen hibát nem lehet jóvátenni, egyetlen karmát sem lehet megsemmisíteni, azt csak bűnbánóan, és ha nem is mások előtt, de csak sűrű könnyek között lehet örökre elfeledtetni.

Szeretettel:

Cedamus

elérhetőség:

cedamusmelin@gmail.com

facebook:

Melin Cedamus