2015. augusztus 23., vasárnap

A menekült kérdés megoldása

Sokan, sokféleképpen vélekednek a menekültek kérdéséről, mint ahogy a fejletlenebb lelkek viselkedéséről és más emberek, embercsoportokhoz való viszonyáról. Mindig más távoli szemlélőként tudomást venni erről, és teljesen más úgy véleményt nyilvánítani, amikor a kapcsolat közvetlenné válik, testközelből is megtapasztalható az, hogy mennyivel másabb kultúrát, mennyivel másabb életvitelt képviselnek. 

Külső szemlélőként, kívülről tekintve, és megnézheted Te is, a bolygónkon nincsenek határok, nem úgy lett megteremtve a Föld, hogy azokon falak, kerítések lettek volna, csak a domborzat és az óceánok azok, melyek tagolják. Határokat valójában csupán az ember képes állítani, és nagyon sok olyan hatalom, amely így megosztva, de képes uralkodni emberek milliói felett.

A bolygó viszont mindenkié, fentről nézve mindenkinek joga van ahhoz, hogy ott éljen, ahol létbiztonságban tudhatja magát, és ennek függetlennek kell lennie a határoktól, nemzetektől. Bár nem lehet párhuzamot húzni, mert az okok mindig másak, de ha emlékszel az előző századunkra, akkor nagyon jól tudod, hogy ebből az országból is rengetegen menekültek el a különböző rendszerváltások idején. Akár a Horthy korszak elől, akár a II. világháború után, akár '56-ban vagy még később, így napjainkban is, mert nyugodtan kijelenthetjük, hogy sokan a kívánt megélhetésük hiányában olyan országokba "menekülnek" jelenleg is, ahol biztonságban érezhetik magukat.

Mi lett volna azokkal a magyarokkal, akiket nem fogadtak volna be, visszatoloncoltak volna országukba? A választ nagyon jól tudod! A jelenlegi magyar "menekülteknek" már más a helyzetük, ők csupán szegénységben vagy jóval rosszabb anyagi helyzetben lennének, ha nem fogadnák be sehol őket, de nem szabad elfelejteni, hogy senki nem "jó dolgában" teszi ezt, mint ahogy az országba érkező menekültek sem. 

Lelkek vagyunk mindannyian, embereknek születünk elsőként, nem pedig bizonyos nemzetbe. Igaz, mindenki oda, ahol a hely, a körülmények, a család a legjobban biztosítja a lélekfejlődését. Mindenki oda születik! A menekültek most olyan helyre születtek, ahol háborúk dúlnak, ahol zsarnokság van (ez utóbbi igaz a demokráciának mondott országokra is, igaz nem ilyen mértékben), talán ott kellene maradniuk, várniuk azt, hogy vajon melyik reggelen nem ébred fel többé családjuk?! Nem, ezt senki nem kívánhatja a másiknak. 

Igaz, a menekültáradat tagjainak jelen életükben ezt meg kellett tapasztalniuk. Fejletlenebb lelkekről van szó, nem véletlen az ilyen megélés, mint ahogy az sem, hogy tudatosságuk jóval alacsonyabb szintet mutat, akárcsak viselkedésük (Európában is vannak olyan népek, népcsoportok, melyek ilyen alacsony tudatossággal bírnak, nem az érkezők az egyetlenek). De bizony ezek az emberek is vágyják a szeretetet, és az olyan körülményeket, ahol békében élhetnek.

A legnagyobb problémát nem az adja, hogy ők Európába jönnek, hanem az az ok, ami miatt elhagyták otthonukat. Ha pedig már ismered az ok-okozati összefüggéseket, akkor nagyon jól tudod, hogy mindig az okokat kell megszüntetni, megelőzni ahhoz, hogy az okozat is megszűnjön. Valójában addig, amíg bizonyos hatalmaknak az áll érdekében, hogy egyes országokban háborúk dúljanak, mert a fegyverkezés, az olaj stb. hatalmas pénz, amíg legtöbbször emiatt bizony mindkét oldalt támogatják, mindig azt jobban, amelyik vesztésre áll, addig nagyon nehéz békére lelni.

Viszont minden az embereken múlik, a népben van a hatalom, nem a vezetőkben, akik saját hatalmi törekvéseik miatt félrevezetik őket. A nép dönt, mindenki saját maga, hogy fegyvert fog vagy sem. Ami sok helyen kicsiben ("tiszta" politika: hazugságok, lejáratások, félrevezetés stb.) csak megosztottságot, "haragszom rád"-ot szül, az máshol, még alacsonyabb tudatosság esetén, már bizony háborúhoz vezet. Minden esetben a tudatosságon múlik, hogy egy adott egyén elutasítja-e a fegyvert, de éppen a tudatosság dönt abban is, hogy a megosztottsággal így tesz-e. 

Minderre viszont már tanításra lenne szükség, hogy minden egyes ember fel tudja mérni saját cselekedetének következményeit. Mindezt tanítani pedig csakis a lét törtvényei, az "Isteni törvények" szellemében érdemes.

De mit is tegyünk a menekültekkel?! Addig, amíg haraggal, indulatokkal, feszültséggel nyilvánulunk meg irányukba akár csak gondolatokban is, addig bennük is a negatív energiákat fogjuk erősíteni, és amíg ez így lesz, addig tudatosságukban nem várható előrelépés. Tanításra, jó irányú nevelésre és nagyon sok szeretetre van ahhoz szükség, hogy akár ők, akár más, jelenleg még fejletlenebb lelkek legalább azt a minimum tudatosságot megkaphassák, ami által a magasabb kultúrájú civilizációkba gond nélkül beilleszkedhetnek.

Ezen a bolygón minden ember megérdemli azt, hogy háborúktól mentes helyen élhessen ott, ahol számára adva van a biztonság lehetősége! A segítséget meg kell adni, de közben tenni azért is, hogy a béke országukban minél hamarabb megvalósulhasson, mert számukra az igazi otthon mindig is az föld marad!


Szeretettel:
Carmelian & Cedamus


elérhetőség:
carmelian14@gmail.com
cedamusmelin@gmail.com

facebook:
Carmelian Spirituális Segítő
Melin Cedamus






15 megjegyzés:

  1. A gyilkos indulatokkal rendelkező, vallási fanatikusokkal van többek között a baj. Bőven van közük olyan.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bogárcica, Te már találkoztál olyannal, mert én nem.

      Törlés
    2. Kedves Bogárcica! Kedves NErzsi!

      Minél nagyobb egy tömeg, annál több benne a fejletlen lélek. Nem szabad emiatt általánosítani, hogy ezáltal mindenki az lenne. Úgy, ahogy a menekültek között is vannak olyanok, akik még tudatosságuk hiányában vannak, ez megtalálható az európai népek között is. Őket is, mindenkit érdemes segíteni, hiszen ez az egész Földünkre kedvező kihatással lesz! :)

      Szeretettel:
      Carmelian & Cedamus

      Törlés
    3. Hogyan lehet úgy segíteni a menekülteket, hogy minél kevesebb terrortámadás legyen? Andi

      Törlés
  2. Öröm volt jó pár olyan gondolatsort olvasni, ami már bennem is megfogalmazódott. Nemrég beszélgettem egy ismerősömmel ezzel kapcsolatban és elmondtam neki, hogy milyen szerencsések vagyunk, hogy nem itt nálunk van háború és nem mi éljük át azt, amit most ők élnek át. Én láttam képeket anyákról, a gyermekükkel, vagy több gyermekkel. Bele sem merek gondolni milyen érzek és gondolatok vannak egy édesanyában ilyenkor, hogy nem tudja megadni a gyermekeinek a napi ételt úgy ahogyan szeretné és ott ahol szeretné, vagy a gyermek, aki így látja testvéreit és édesanyját, a családját!! Hatalmas súlyt cipelnek. Remélem lesz jó és szeretetteljesebb megoldás számukra. Remélem érezni fogják még hogy milyen otthonra lelni hogy milyen, amikor van fedél a fejed felett és ágyban aludhatsz.

    Mindenki azzal jön, hogy mennyire nem képesek "viselkedni", főleg a férfiak. De elfelejtik, hogy az itt élők között is vannak erőszakos emberek, pedig ők ide születtek és itt nőttek fel. Ráadásul olyanoknak, akik ennyit veszítettek eleve, mint a bevándorlók sokkal rosszabb a helyzete, mert eleve van egy belső feszültségük egy belső veszteségük és belső fájdalmuk, ami pluszban erőszakkal nyilvánul meg. A mostani fiatalok között is sok olyan ember van, aki erőszakos, randalírózós, pedig itt nőtt fel. (pl. labdarúgás utáni székeket szétverős emberek.) De mégsem minden egyes ember hajlamos ilyesmit tenni.

    Az ember azt hinné 100 év alatt sokat fejlődik az emberiség. Hiszen a legtöbb idősebb ember még háborút élt meg közöttünk is...

    Hát ezért kívánok én VILÁGBÉKÉT végre.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Lélek!

      Köszönjük szépen gondolataid megosztását! Igen, nagyon jól látod a jelenlegi helyzetet, az emberi tudatosságot!! :)

      Szeretettel:
      Carmelian & Cedamus

      Törlés
  3. Válaszok
    1. Szeretettel olvastam gondolataid Melin Cedamus Mágus, már rég szerettem volna beszélni veled ezen eseményekről, hiszen most nagyon puskaporos a hangulat az emberek világában, sok a fél elem és ez érződik is. Én mikor a menekülteket látom fotón, vagy olvasok róluk, mindig egy szeretet önt el, akik segítségre várnak, mert jól írod nem mindenki Isis katona, bár a trójai faló akcióban már ők is elhelyezkedtek, de a hatalmas többség csak élhetőbb életet akar-és jogosan, bár a facebookos "barátaim" sokszor elitélnek e miatt, mert mondják ha majd elvágják a torkom a menekültek felébredek, felébredünk....de ők tévednek, mert ha a Szeretetet nem használják mint a leghatalmasabb energiát, elbuknak. Köszönöm hogy olvastad soraim, Áldott pillanatokat Neked és Carmeliannak

      Törlés
    2. Kedves Freya!

      Köszönjük szépen kedves soraid! :) Így igaz, most rajtuk.. és ugyanígy másokon is, akik még itt vagy itt sem tartanak, csak ez segíthet! Minden más ártana. Köszönjük szépen, hogy újra nálunk jártál!! :)


      Szeretettel:
      Cedamus

      Törlés
  4. Hát azért még mindig jobb "távolról szeretni őket" :) gyűlölet nincsen bennem, sem harag irántuk...de a sarat is kikerüli az ember ha teheti...és azért nagyon is látható tapasztalható( hál Isten szerencsére nem itt),hogy mennyire hálátlan emberek...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Tibi!

      Ha már nem gyűlölettel, nem félelemmel gondolunk rájuk, az már sokszor elegendő ahhoz, hogy hasonlatos megélések ne történjenek körülöttünk. :)

      Szeretettel:
      Cedamus

      Törlés
  5. Kedves Mindenki!
    Nekem csak egy dolog szurt szemet...miert egyszerre erkeztek ezek a hatalmas tomegek? Hiszen hosszu evek ota folyik a haboru...mindenkinek egyszerre jut eszebe - menni kell? Ebben en hatter szandekot sejtek...bennem nincs gyulolet, sem harag, sajnalattal gondolok rajuk is, ugyanugy mint a kezeik kozott szenvedett aldozataikra, es bizva bizok abban, hogy egyszer eljon meg a beka es a szeretet ideje

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Beke es szeretet ideje akart lenni... :D

      Törlés
    2. Kedves Ildikó!

      Az emberek ilyenek, ha az egyiknek valami kiötlik, akkor többen követik, megint mások újabb lehetőségeket látnak ebben, és azokban a világokban az emberek többsége sokkal rosszabb körülmények között él. Persze sokan maguk is tesznek, hogy a körülmények ne változhassanak!! Ez persze nemcsak ott, hanem mifelénk is igaz!! :)

      Szeretettel:
      Carmelian & Cedamus

      Törlés
  6. Kedves Carmelian és Cedamus megtalálható Bibliában "Jövevény voltam és befogadtatok Máté Evangéliuma25,35 Károli Gáspár fordítása

    VálaszTörlés