2014. május 16., péntek

A szabad akarat

A szabad akarat nem más, mint az a lehetőség, amivel a Mindenség (Isten, Teremtő, Atya, ki hogyan nevezi) felruházta az összes tudattal rendelkező lényt. Jelen esetben beszélhetünk magunkról, emberekről. A szabad akarat tulajdonképpen egy döntési képesség, amellyel bárki önkéntes elhatározásából meghozza a számára jó vagy jónak vélt ítéletét továbbhaladását illetően.

Ezt a szabad akaratot senki nem korlátozhatja, sem égi, sem éteri segítőink, senki, még maga a Mindenség sem fogja. Utat bárki mutathat közülük is, de a döntését mindig az adott egyénnek kell meghoznia.

Tudom, hogy nagyon sokan úgy vélik, hogy ez a szabad akarat nem létezik, mert az út kijelölve van számunkra, amelyet mutatnak a csillagok is. Az igaz, hogy valójában vannak sorsszerű megtapasztalások a fejlődés érdekében, de mindig mi dönthetjük el, hogy melyik úton járunk, és mi az, amit választunk. Döntéseink értelmében nagyon sok mindent elkerülhetünk, de ugyanígy olyan csapdákba is belesétálhatunk, ami nem volt benne előzetesen életutunkban, amit nem mutattak a karmikus lehetőségek korábban (ezért szokott tévedni a jós világ vagy az asztrológia, de emiatt még csak véletlenül sem kell azt hinni, hogy ne működne jól egyik vagy a másik).

Születésünket követően, miután tudatunk kialakult, önmagunk alakíthatjuk sorsunk. Tudom azt is, hogy sok minden ellentmondásnak tűnik ezen a területen, de valójában csak paradoxonokról van szó. Gondolhatunk itt egy gyermekre, akit szülei irányítanak, de ő még nincs olyan erős kialakult tudattal, hogy saját maga képes legyen meghozni döntéseit. Gondolhatunk arra, hogy vannak bizonyos munkahelyek, ahol ez a szabad akarati kérdés erősen korlátozott, viszont ezen esetben nem szabad elfeledkezni róla, hogy mindenki saját maga hozta meg azt a döntést, hogy ilyen helyen vállalt munkát. Ezzel tulajdonképpen szabad akaratából erről a lehetőségéről, vagyis szabad akaratáról lemondott, és utasításokat, előírásokat követve végzi munkáját még akkor is, ha ezt egyébként saját döntései szerint nem így csinálná. Ettől függetlenül bárkinek szabad akaratában áll kilépni az ilyen munkahelyről, bármikor vállalhat olyan munkát, ami ezen a területen nem akadályozza. Ezeket a látszólagos ellentmondásokat még hosszasan lehetne sorolni.

Egy valami viszont valóban nem ellentmondás, hanem ez meg is valósul, mint a szabad akarat korlátozása, ami bizonyos törvények által mutatkozik meg. Ez pedig civilizációnk rendszere, és működése révén történik így. A demokráciánk valójában csak áldemokrácia, ahol a szabad akarat nagyon sok esetben korlátozva van. Ezek a korlátozások a törvények által sokszor érdekünkben, sokszor érdekünk ellen szól, nem akarom politikai vonalak felé terelni a témát, ezért csak annyit említenék meg erről, hogy a korlátozások által felismerhetővé válik bárki számára, hogy mi az, ami minden ember érdekét képviseli, mi az, ami tömegekét és mi az, ami csak egyes egyénekét. Ezáltal bárki képessé válhat felmérni, hogy valójában mi is az, ami az emberiségét javát szolgálja, ami által saját tudatossága is erősödni fog. 

Kijelenthető, hogy léteznek valójában olyan törvények is, amelyek helyes utat próbálnak mutatni mindenki számára. Sajnos viszont sok esetben ezek a földi törvények súlyosan sértik a szabad akaratot, és ezekben az esetekben az a legnagyobb probléma, hogy ezzel korlátozzák sokaknak élhetőségét is. Ez civilizációnk egyik problémája, de ettől függetlenül a törvényeket mégis érdemes betartani, mert ha nem, akkor sokszor csak magunknak okozunk vele kellemetlenséget. Ezek betartása is már egy saját döntési lehetőség.

Mi lenne a törvények vonatkozásában a megoldás? Sokak számára ez nem egyszerű, de mindig van olyan út, mindig van olyan lehetőség, ahol legkevésbé vagyunk korlátozva, viszont ez mindig függhet attól, hogy ki hogyan és hol szeretné leélni az életét, milyen munkát, milyen feladatokat akar ellátni. Az, aki saját magának képes megtermelni az élelmet, próbálja magát kivonni a civilizáció ártalmai alól, már tulajdonképpen nagyon sok szabad akaratot gátló tényezőtől képes mentesíteni magát. Minél jobban el tudja magát látni valaki az élhetéséhez szükséges feltételekkel, annál kevésbé szorul arra, hogy részese legyen szabad akaratának korlátozásában.

A leírtaktól függetlenül viszont életünk java részét ezek a törvények nem érintik, még akkor sem, ha bizonyos területeket befolyásolhatnak. Viszont azt, hogy kivel, milyen emberekkel barátkozunk, kivel létesítünk párkapcsolatot, milyen szakot választunk tanulmányaink alatt, később milyen munkát választunk, ha betegek vagyunk milyen gyógymódhoz folyamodunk stb., már minden esetben szabad akaratunkból meghozott döntéseinken múlik, és ezen döntések fogják majd alakítani jövőnket. 

Szeretettel:
Carmelian&Cedamus

Elérhetőség:
carmelian14@gmail.com
cedamusmelin@gmail.com

Facebook:
Carmelian Spirituális Gyógyító
Melin Cedamus





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése