2014. január 13., hétfő

Az angyalok és a fénylények alázatossága

Ha a szeretetről beszélünk, ha arról van szó, hogy a szeretetteljességünk előrébb visz minket, akkor mindenképpen szót kell említenünk az alázatosságról is. Az alázatosság épp úgy, mint az önzetlenség a szeretetünk részét képezik. 

Egy nagyon érdekes dologról írunk most, és csak nézzünk önmagunkba, hogy ez mennyire valósul meg bennünk is, hiszen ezzel lemérhetjük, hogy hol is tartunk lélekfejlődésünkben, milyen mértékben vagyunk képesek mi is a szeretetteljességre. 

Megfigyelhető saját magunk számára is, hogy milyen erősen alázatosak vagyunk a tőlünk fejlettebb lényekkel, és milyen elfogadóak velük szemben bármilyen téren is. Legyenek ők akár angyalok, akár fénylények, elfogadjuk őket, mondjanak bármit vagy segítsenek akármilyen formában is, szeretettel és alázattal viseltetünk irántuk. De mi a helyzet azokkal az emberekkel, akik tőlünk fejletlenebbek, és ezáltal sokszor a szeretettel ellentétes módon viselkednek?

Hiszen mi sem vagyunk tökéletesek, mi sem vagyunk olyan fejlettek, mint az angyalok, mint a fénylények, sőt sokszor türelmetlenek vagyunk, sokszor hibázunk.. mégis, ők ugyanolyan szeretettel, ugyanolyan türelemmel vannak felénk, mintha tökéletesek lennénk. 

Nekünk ugyanilyen alázattal kell viseltetnünk azok iránt, akik még lélekfejlődésük legelején járnak.. azok iránt, akik még nálunk is türelmetlenebbek, tőlünk is többször, tőlünk is nagyobbat hibáznak. Annál erősebbek és fejlettebbek leszünk minél szélesebb körben vagyunk alázatosak és szeretetteljesek, és most nem csak a tudattal rendelkezőkre gondolunk, hanem minden élőre. A természetre, az állatokra, a növényekre is, mindannyian lelkek, mindannyian fejlődésre van szükségük, ugyanúgy, ahogy nekünk is, és ahogy mi is elvárhatjuk a tőlünk fejlettebbektől. 

Ahogy nekünk a fejlettebbek alázatossága segítség, ahogy mindez szeretetet éleszt és erősít bennünk, ugyanúgy segítség azoknak a lelkeknek is, akiket mi még most "rossz" embereknek hívunk. Számunkra mindez csak azért van, mert ők még nem érték el lélekfejlődésük azon szakaszát, ahol mi tartunk. Sok-sok élettel ezelőtt mi is ilyenek voltunk, lélekfejlődésünk folyamán ugyanazokon a megtapasztalásokon mentünk keresztül, mint most ők, akkor nekünk is sokat jelentett volna más szeretete, mások alázata, mint ahogy most is sokat jelent ugyanez a tőlünk fejlettebbektől. Minél fejlettebbé válik egy lélek, annál alázatosabb lesz, és meghajol azok előtt is, akik előtt korábban ezt sosem tette volna meg.

Ha csupán már gondolatainkban úgy nyilvánulunk meg a tőlünk fejletlenebb lelkek felé, mint ahogy segítségkérésünk folyamán a tőlünk fejlettebbek felé, ezzel már hatalmasat lépünk előre.


Szeretettel:
Carmelian & Cedamus



elérhetőség:
carmelian14@gmail.com
cedamusmelin@gmail.com

facebook:
Carmelian Spirituális Test-lélekgyógyász
Melin Cedamus












13 megjegyzés:

  1. Biztos sokunkat foglalkoztat mi is ,igazán a szeretet .Mit jelent szeretni .Lehet tökéletesen szeretni ,vágyunk rá. LÉTEZIK TÖKÉLETES SZERETET .és ha igen-meglehet tanulni .a válasz: igen.Kérjük, SZÜNTELENÜL. Jól esik, ha törődnek velünk -és szeretve érezzük magunkat. Miben mutatkozik ..az alázatos cselekedetben.köszönöm ,nagyon tetszett. És azt ,hogy ilyen címmel van , megjelenítve.A szeretet = alázat .

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Lélek!

      Köszönjük szépen! Örömünkre és szeretetünkre szolgál, hogy egyre többen és többen vagyunk azok, akik mindezt átlátják, mint ahogy Te is. Ha továbbra is így, ilyen valós szeretettel szemlélik majd az emberek a másikat, folyamatosan szebbé és élhetőbbé fog válni világunk. :)

      Szeretettel:
      Cedamus

      Törlés
  2. Kedves Nevtelen ,ASZERETET -ALAZAT,TORODES ? SZERETETTEL SZERETVE

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen kedves Lélek a kiegészítést! :)

      Szeretettel:
      Cramelian & Cedamus

      Törlés
  3. Lehet hogy én nem vagyok elég fejlett lélek, mert számomra a szeretet, a segítés természetes, de a rossz az nagyon tud fájni!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Lélek!

      Sajnos van, akinek ez nem természetes, és azért dolgozunk, hogy mindenkinek az legyen! :)

      Szeretettel:
      Carmelian&Cedamus

      Törlés
  4. Mostanában tapasztaltam meg,hogy ha elfogadom a másik döntését és nem vagyok ideges vele szembe,akkor minden rendben van.Mivel egy idős nénit gondozok aki beteg és 10 perc után elfelejt mindent.Eddig ideges voltam hogy 83 évesen átmászik a kerítésen hogy a meztelen csigákat gyűjtögesse és pusztítja el.De most már elfogadom az ő furcsa dolgait és nem idegeskedek,sőt viccesen próbálom a jó fele terelni,mint pl hogy üljön le mert már alig áll a lábán mivel szédül.És bármilyen beteg is a nyugodtságot a törődést és viccelődést kapom vissza tőle.És mindenért a hálát és a köszönetet!!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Lélek!

      Örömmel olvastam soraid! Nagyon örülök megéléseidnek, mindig mindenhez a szeretet a kulcs. Amíg feszült voltál vele szemben, addig ugyanez érkezett is vissza tőle, de miután már elfogadtad öregségét, a vele együtt járó türelmet, szeretettel álltál hozzá, onnantól kezdve már ugyanezt a szeretet is kaptad tőle. A benned rejlő szeretet, ha élsz vele mindig meg fogja hálálni magát! :)

      Szeretettel:
      Cedamus

      Törlés
  5. Volt egy érdekes esetem, a szeretettel kapcsolatosan. A munkahelyemen egy kolléganőm, aki mindenkit kikezdett. Én eldöntöttem, hogy kedves leszek hozzá, annak ellenére, hogy velem is ezt tette. Őszintén voltam vele kedves és nem cinikusan. Egy idő után kikérte, hogy én ne legyek vele kedves, ő ezt nem igényli. Mondtam, hogy mindenkivel ilyen vagyok, én másmilyen nem tudok lenni. Úgy nézett rám, mint valami csodabogárra, nem tudott velem később mit kezdeni már és "leszállt" rólam :D ....ez tíz éve volt....ma már ha összefutunk, még ha a túloldalon megy is messziről köszön. Akkor találkoztam először olyan emberrel, aki elutasította a kedvességet-szeretetet, de úgy látszik, hogy ilyen is van.
    Nincs ennél gyönyörűbb!!!!
    https://www.youtube.com/watch?v=725bGuYcXAg

    VálaszTörlés
  6. https://www.youtube.com/watch?v=725bGuYcXAg

    VálaszTörlés
  7. sZÉP ÉS TANULSÁGOS ÍRÁS A FENTI ! sAJNÁLOM !,kÉRLEK BOCSÁS MEG !kÖSZÖNÖM ! sZERETLEK !

    VálaszTörlés
  8. Elfogadom a körüløttem élōket hibákkal együtt ..igen magamban kètelkedem ès ettől válok türelmetlennè ..nagyon hálàs vagyok mindenèrt a pozitìv negatìv kritikàèrt egyarànt ..hiszem hogy tudok fejlődni mert akarom ..de néhavelönt a kètely ..megerősìtèst nem de apró jelet ..illat vagy valami màs vàrok! Annyi szeretet van bennem ..annyi kèrdès ..annyi tenni vàgyàs .de nemtudom merre ès mikor induljak?

    VálaszTörlés