2014. november 18., kedd

A könyv - Így hallod meg a lelked és rajta keresztül Istent



A lélekkommunikáció minden lélek alapadottsága, így minden emberé is, mivel nincs olyan, hogy bizonyos képességekkel csupán kiválasztottak élhetnének. Egy olyan könyvet tarthatsz majd kezedben, amely ezt a nagyon különleges képességet élesztheti fel benned. Jelenleg a Földön csak nagyon kevesen képesek erre a fajta kapcsolatfelvételre (hiszen ez a legmagasabb szintű kommunikáció), de hamarosan Te is ennek a szűk tábornak a tagjai közé léphetsz, ha elsajátítod a könyvben megfogalmazott tudást, ha betartod a leírtakat, mely során elvégzed a meghatározott gyakorlatokat is. Tökéletesen kidolgozva épül az egyik fejezet a másikra, olyan folyamatosságban, ahogy azt a lélekfejlődés megkívánja. Ez adja majd meg a kulcsát annak, hogy elérhesd a lelked, hogy kommunikálhass bármely más lélekkel, hogy beszélgethess Istennel. Mindezt úgy, hogy tanulásod során egyéb képességeid is előjöhetnek vagy megerősödhetnek.

Mindemellett nagyszerű önismereti, önfejlesztő gyakorlatokat kapsz majd, így konkrét megoldást többek között arra is, hogy hogyan szabadulhatsz meg félelmeidtől véglegesen, vagy miképpen fordíthatod át negatív tulajdonságaidat pozitívvá. A könyv által teljes emberré válhatsz, egy olyan emberré, aki a szeretet vonalán haladva képessé válik a kiteljesedett boldog életre, hiszen már legigazabb tanácsadóját, lelkét, vagy közvetlenül Isten szavait követheti. Mostantól előtted a lehetőség, hiszen magát a tanítást az Isteni útmutatás adta át, hogy mindenki számára, így számodra is elérhetővé váljon ez a képesség.



Paraméterek:
- 148x210x18 mm
- 352 oldal
- 450 gramm
- aurocard borítás 
- bolti ára: 4.490- Ft.



Megtalálható a LIBRI (libri.hu), LÍRA (lira.hu), ANIMA (animakonyv.hu), ALEXANDRA (csak online!! alaxandra.hu), TÓTÁGAS (konyvtunder.hu) könyvesboltokban és az ELIXÍRBOLTban (Bp., Váci út, elixirbolt.hu) és a boltok online felületén. Az online könyvkereskedésekben így a BOOKLINE.HU, a BOOK.HU, BOOKER.HU, ANTIKKONYV.HU, UJKONYVEK.HU, EMAG.HU, IPON.HU, NUMERO7.COM, BEKESKONYV.HU, MAGYARMENEDEK.COM, VERESIKONYVESBOLT.HU, KONYVBONGE.HU, WEBARUHAZ.ROZSAVOLGYI.HU, KONYVEVO.HU, MOLY.HU, ANTIKVAR.HU, KONYVRENGETEG.HU, POLCOK.COM oldalakon. Természetesen más könyvesboltokba, online könyvkereskedésekbe is bekerülhet.


ROMÁNIÁBAN a BOOKLINE.RO, BOOKTIME.RO oldalról (itt bizonyos helyekre ingyen szállítanak postaköltség nélkül, mint pl. Marosvásárhelyre).

SZLOVÁKIÁBAN a BOOKLINE.SK, DIDEROT.SK (Diderot Könyvesbolt, Révkomárom), BOOKSTAR.SK (Dunaszerdahelyen ingyenes átvételi lehetőség) oldalakról, esetleg bekerülhet a későbbiekben a KONYV.SK (Knihy-Molnár könyvesboltok) oldalára.

VAJDASÁGBAN a MAGYARKONYVEK.RS (Zenta, Iris-Dekor Könyvesboltban akár személyesen), WESTBOOK.RS oldalakon.

A beszerezhetősége folyamatosan bővül, az új fellelhetőséget is jelezni fogom.


A könyv egy csodálatos tanítás, melynek teljes „anyaga” a Mindenség Tudástárából (sokaknak Akasha-krónika) származik. Így került a tanítás lépésről lépésre a könyvben is megfogalmazásra. Ez a tudás az, amely elősegíti és felgyorsítja bárkinek a fejlődését, amely már önmagában képes megadni, hogy a benne (lelkében) rejlő képességek előtörjenek. Ha ebben kételkednél, akkor érdemes tudnod, hogy a lélek az az Isteni rész, amely ott lakozik mindenkiben, magában hordozva mindazt, amivel az Isteni erő is rendelkezik. 

A tanulás szisztematikusan épül egymásra úgy, hogy az a lehető legtöbbet hozhassa ki bárkiből is. A „tananyagban” több olyan tanítás, olyan feladat, gyakorlat van leírva, amelyhez hasonlatosakért külön-külön is súlyos összegeket kérnek különböző tanfolyamon. Viszont ebben a könyvben mindent megtalálsz egyben és összefüggően úgy, hogy érteni fogod az alapokat (mert nagyon sok esetben ez mindig hiányzik), tudni fogod, hogy mi miért történik, és megérted végre, hogy mi miért nem sikerült eddig, hiába is volt meg a „tudásod” hozzá. Most valóban képessé válsz megszüntetni magadban az összes nemkívánatos tulajdonságod, amelyet pozitívra fogsz átformálni, ugyanez fog történni a berögzült félelmekkel is, de magát a tudatos teremtést, a vonzás törvényét vagy az agykontrollt is úgy tanulod meg, ahogyan azt szükséges. Viszont a legfontosabb az, hogy mindeközben tudatosságod jóval többé válik, rezgéseid emelkedettebbek lesznek, energiáid tisztábbakká válnak, személyiséged csodálatossá formálódik, a lélekfejlődésed útján pedig hatalmas lépéseket teszel majd meg eközben. Olyannyira, hogy képessé is válhatsz elérni lelked, hogy szó szerint kommunikálni tudj felsőbb éneddel, hogy kommunikálni tudj Istennel. 


Ugyanúgy, ahogy ez a képesség is ott lakozik mindenkiben (hiszen ott van minden lélekben is, bár most még nagyon kevesen képesek élni vele), ott lakozik benned is, minden más képességgel együtt (gyógyítás, tisztán érzékelések, materializáció, negatív energiák megszüntetése, telepátia stb.), csak rajtad múlik, hogy akarod-e az előrelépést lélekfejlődésed területén, képességeid területén vagy pedig sem, a lehetőség mindenesetre előtted áll!


Amennyiben közvetlenül tőlem szeretnéd, akkor kérlek előre jelezd, hogy dedikálva kéred-e, mert önhatalmúlag ezt sosem teszem.  A postaköltség 890- Ft. 



Szeretettel:
Cedamus


elérhetőség:
cedamusmelin@gmail.com
facebook:
Melin Cedamus


















20 megjegyzés:

  1. Az Ég Áldása legyen rajtatok. Nagyon várom a könyvet, a kedvenc könyvárusommal már meg is beszéltem a megjelenést. Ő is örült. Köszönjük.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Lélek!

      Köszönjük szépen! Bár pici csúszás volt, köszönjük a türelmet, igen most már hamarosan a kezedben tarthatod! :)

      Szeretettel:
      Cedamus

      Törlés
    2. http://www.masodikeljovetel.hu/a-ti-pogany-gyakorlataitok-a-pokolba-vezetnek-benneteket/http://www.vilagkiralynoje.hu/ma_files/akit_villamcsapas_ert.pdf

      Törlés
  2. Szeretném megrendelni......hol,és hogy tehetem?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Lélek!

      Nyugodtan írj üzenetet a cedamusmelin@gmail.com címre, és le fogom írni a jelenlegi összes lehetőséget, és kiválaszthatod, hogy számodra hogyan a legegyszerűbb és legjobb a könyv beszerzése.

      Szeretettel:
      Cedamus

      Törlés
    2. http://www.vilagkiralynoje.hu/ma_files/akit_villamcsapas_ert.pdf

      Törlés
  3. Kedves Melin!
    Nagyon csodás a Szeretlek c. könyved is, melynek olvasása nagy élmény . Lehetséges a mostani kérdésem biztos furcsának tűnik, de arra lennék kiváncsi, hogy a megjelenő könyvedben lévő útmutatások, gyakorlatok valóban olyan kommunikációra tesznek képessé, hogy a Teremtővel olyan kommunikációra leszek képes, mint az embertársaimmal a fizikai síkon, persze a gondolati síkon.. Ez tudom, hogy egyes lelkeknek megadatott, és nekem is van olyan barátnőm, aki a teremtővel kommunikál és ezt nem vonhatom kétségbe, sokszor bizonyította számomra és mindig helyesen cselekedtem az Ő iránymutatását betartva. Én is kimondhatatlanul vágyom, hogy ezen képességre szert tegyek. Ezért teszek is sokat, de idáig még nem kaptam meg ezt a hatalmas kegyet. Szeretettel:Éva

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Éva!

      Örömmel tölt el, hogy már olvastad a Szeretlek c. könyvem, ez sokkal erősebb alapokat ad számodra az új könyvhöz is. Igen, valós kommunikációról van szó, de természetesen gondolati úton. A legfontosabb, hogy utat találjunk lelkünkhöz, ha ez megtörténik, akkor már a Mindenséggel (Istennel, Teremtővel, ki hogyan hívja - majd olvasni fogod ezen fogalmak közötti különbséget) is fel tudod venni a kétirányú kapcsolatot. Létezik egy út, ami idáig vezet, ezen az úton kell végigsétálnunk. :)

      Szeretettel:
      Cedamus

      Törlés
  4. Egy kedves olvasói véleményt osztok meg veletek postaládámból:

    "Tudom,hogy nincs szükséged ajnározásra,de le kell írnom újra,hogy a könyveid fantasztikusak,igazából szavakat sem találok rá.megelőzik korunkat és olyat adsz az embereknek amit eddig szerintem senki. Tankönyvként szerepelnie kellene az elsőnek és a harmadiknak az oktatásban, középiskolában és az egyetemeken,sőt, az ovisoknak is jó lenne,ha a saját szintjükön olvashatnának erről,hiszen az ő lelkük még nagyon tiszta és fogékony a jóra, a szülők pedig a statisztika szerint és saját tapasztalatom szerint is sok könyvet vásárolnak ennek a korosztálynak, hátha ellehetne egy felmenő rendszert indítani ilyen módon ... Amikor néhány éve megjelent Eckhart Tolle: Új föld című könyve Domján László azt nyilatkozta : "nem kell több könyv" ,a könyvet én is nagyszerűnek tartom, de valahogy nem éreztem ,hogy minden benne van amire szükségem lenne és inkább a racionalitásomhoz szól. Én MOST érzem úgy,hogy nekem nem kell több könyv mert a tietekben mindenre megtalálom a választ és szavaid a lélekhez szólnak, a lelket gyönyörködtetik.
    Köszönöm! :) "

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még csak 2 gyakorlatot csináltam a könyvből, de már így is úgy érzem, hogy megérte megvenni a könyvet, mert már most is fantasztikus élményekkel lettem gazdagabb. :)

      Törlés
    2. Kedves Lélek!

      Örömmel tölt el, hogy már ilyen hamar érzed is azt a kedvező változást, amit a könyv által adhatunk Neked!! Ez mindvégig folyamatos lesz, valóban csodálatos élményekkel, és hatalmas előrelépéssel leszel gazdagabb! :)

      Szeretettel:
      Cedamus

      Törlés
    3. Ezt a könyvet mindenkinek el kellene olvasnia és a benne .lévő gyakorlatokat is kivétel nélkül mindenkinek végig kellene csinálnia!!!! Azt hiszem egy teljesen más világban (sokkal jobb világban) élhetnénk akkor. :)
      Fantasztikus a könyv, illetve a gyakorlatok!!! :)

      Törlés
    4. Kedves Lélek!

      Köszönöm szépen kedvességed! Örömmel tölt el, hogy segítségedre lehettem a tanítással! Igen, valójában ezért is született meg így könyv formájában is, hogy bárki hatalmas fejlődésen mehessen keresztül, hogy általuk (rezgéseik, cselekedeteik, gondolkodásuk által) még többen, és az a világ, amiről írsz is, minél hamarabb teljesen élhetővé váljon! :) Még egyszer köszönöm! :)

      Szeretettel:
      Cedamus

      Törlés
    5. Nagyon örülök, hogy a többiek így örülnek, elég nagy a valószínűsége, hogy könyveid tartalmát a lehető legtöbb embernek el kéne olvasni. A "mindenkinek" címkét talán túlzásnak tartom, de mivel az Univerzum könyvtárban láttam meg, egy kedves ismeretlen ismerős megosztásában, hogy a könyv megjelent, ami fontos dolgokra világít,és tanít meg. Abban viszont teljesen biztos vagyok, hogy a középiskolásoknak nem tenne rosszat. Sőt meg kéne már reformálni azt a Magyar Irodalomnak nevezett tantárgyat, mert elismerésem mindegyik klasszikus írónak, Isten nyugodalmat adott már nékik, most új dolgokra van szükség. Hiszen a mostani fiatalok új "nyelvet" beszélnek, és máshogyan is látnak. De nem rosszul, csak kéne a processzoron, és a memórián frissíteni, növelni. Mindazonáltal, figyelni fogom, és idővel megrendelem valahogy azt a könyvet. S én ahogy láthatod nevemet is felvállalva teszem mindezt. Bár nagyon kedves dolog, hogy lehet anonimban is, de én most úgy érzem, ezt itt, és most nem illenék megtennem.

      Törlés
    6. Kedves Andi!

      Mindig a Te döntéseden múlik, hogy felvállalod-e a neved vagy sem egy-egy hozzászólás kapcsán, de természetes, hogy akkor is válaszolni fogunk, ha valaki nem így teszi. :) Köszönjük szépen véleményed, valóban így igaz, a fiatalok tudata még könnyebben alakítható a helyes irányba, a szeretet irányába. Könnyebb őket ráébreszteni mindarra, ami valójában a világot irányítja, de ugyanígy egy-egy adott életet is irányítani lehet vele a kiteljesedett, boldog élet felé. A "mindenkinek"-hez csak annyit tennék hozzá, hogy bár igaz, hogy vannak olyanok, akik még nem értenék meg és elutasítanák mindezt, de ha a könyv által már egy kicsikével is "jobb" emberré válna, akkor már számára, az emberiség számára is megérné. Ha az úgynevezett "rossz" már kevésbé "rossz", akkor az mindenkinek jó! :)

      Köszönjük szépen soraid! :)

      Szeretettel:
      Cedamus

      Törlés
  5. Hogyha elfogadom Jézust,már kapcsolatba lépek Istennel. A továbbiakban szentírásra és gyülekezetre van szükség, nem tudományos könyvekre.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Lélek!

      Köszönjük észrevételed, de semmi köze a tudományos ismereteknek a könyvhöz.


      Szeretettel:
      Cedamus

      Törlés
  6. Miert nem teszed ingyen közzè ha szeretsz?

    VálaszTörlés
  7. Miert nem teszed ingyen közzè ha szeretsz?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Ati!

      Az emberek legtöbbjének érdekes gondolkodása van, ami ingyen van, az értéktelen, de ha valamiért fizetni kell, az baj! A mai világban - mondhatom, hogy sajnos még mindig - bevezetett a pénzrendszer (igaz dolgozunk rajta, hogy ez változhasson). Én sem kapok semmit ingyen, a könyvnyomtatás nagyon drága mulatság, és a könyvek bevételeiből újabb könyveket tudunk majd kiadni, így pedig még több embernek tudunk segítséget adni. :)

      Ahogy Te is megérdemled a munkádért a megfelelő anyagi megbecsülést, vagy megérdemelnéd a még tisztességesebbet, úgy ezt mindenki megérdemeli. Azok is, akiknek az írás adja a megélhetést.

      Mind emellett pedig nagyjából egy igen terjedelmes könyvre való segítséget és tanácsot olvashatsz az oldalon! Köszönjük! :)

      Szeretettel:
      Cedamus

      Törlés