2014. szeptember 11., csütörtök

Egy kislány története

Egy különleges esetet mesélek most el. Részletesebben és színesebben tenném, ha könyv formájában adnék helyt neki, de az ok, amiért ezt most blogbejegyzés formájában teszem, az az, hogy nagyszerű tanulsággal szolgálhat bárki számára.

Köztudott, hogy gyermeki korban még az érzékelés sokkal erősebb és tisztább, mint sokaknál felnőtt korban, így a gyermekek több fajta lényt képesek érzékelni. Éppen ezért szólok előre, hogy más lények észlelésénél legyünk megértőek gyermekeinkkel, mert amit mi nem vagyunk képesek érzékelni, azt ők igen. Más világok, más dimenziók lényeinek érzékelése nem ritka (bár az alábbi eset igen), ezért ne küldjünk rögtön félelemenergiákat gyermekeink köré, nem mindig ártó az a lény, amely megjelenik, sok esetben éppen angyalokról vagy más segítőkről van szó!

A történet igazán közeli időpontban történt, ezért bizonyos, nem lényeges részeket kihagytam belőle, illetőleg a neveket is helyettesítettem, hogy a történet szereplői ne legyenek felismerhetőek!

Egy anyuka keresett meg azzal, hogy kislánya érzékeli a szellemeket, és egy olyan szellem tartózkodik jelenleg náluk, aki a közelmúltban hunyt el. Természetesen Mártika (így hívták kislányát) csak azt tudta elmondani édesanyjának, amit a szellemkislány - aki Fatimaként mutatkozott be - számára elmondott. Édesanyja az esetnek természetesen utána járt, és különböző hírportálokon megtalálta a szellemkislány által elmondott történetet, hogy ki volt ő és mi történt vele, miért távozott világunkból. Ráadásul a szellemgyermek feltűnően hasonlított ahhoz a kislányhoz, akinek a fényképét ezek a hírportálok le is közölték, ráadásul a fizikai világban hozzájuk egy meglehetősen közeli településen is élt és valóban Fatimának hívták. Mindebből azonnal adódott számára, hogy a Mártikának megjelenő kislány nem más, mint ennek az elhunyt kislánynak a szelleme.

A sajnálatos eset a következő volt. Fatima, az alig pár éves kislány a szomszédban játszott, a tőle valamicskével idősebb gyermekkel az udvaron. Majd egy olyan dolog történt, egy olyan valamit tett a kislány, ami sajnos az életébe került. Ez nagyon sok minden lehetett, mindenkinek a saját képzeletére bízom, de ha leírnám a pontos cselekményt, akkor könnyen felismerhetővé válnának a szereplők.

A szellem ennek az elhunyt kislánynak a szellemeként mutatkozott be Mártikának, és rendszeresen látogatta is őt. A történet - az édesanya általi - elmesélése közben nem jó érzetek fogtak el az esettel kapcsolatosan, úgy éreztem, hogy valami nincs rendjén, valami sántít a történetben, és ez a későbbiekben be is igazolódott (valójában nincs szükségünk kézzel fogható dolgokra, az érzeteinket mindig fogadjuk és kezeljük tényként).

A szellemkislány nem az volt, akinek mondta magát. A lehetőségekhez képest szinte azonnal elvégeztem a feltárást (a történet valós feltárását), de az anyukának nem mondhattam még el a teljes történetet, mivel ő eleve nagyon meg volt ijedve, nagyon erős félelemérzetek áradtak belőle. Ezt még jobban felerősíteni nem lett volna szabad, hiszen az ezzel ellentétes energiák azok, amelyek a segítségükre lehetnek, a szeretet, a nyugalom, így minél inkább nyugtatni próbáltam. Azt viszont el kellett mondanom, hogy valójában a szellemkislány neve nem Fatima, hanem ő egy másik gyermek szelleme. Érdekessége a történetnek, hogy a jelenlétem érzékelve a szellemkislány már Mártikának is elmondta, hogy őt valójában Júliának hívják, legalábbis ezt a nevet szereti a legjobban sajátjaként.

Valójában a szellemkislány egy ősi világ szelleme volt, nem pedig azé a kislányé, akivel a tragédia történt, és nagyon régen élt már ebben az alakban. Tele volt félelemmel, barátkozni kívánt, de mégis tudta, hogy cselekedeteivel rossz dolgokat is tesz. Ilyen volt számára az is, amivel rábeszélte a valódi Fatimát arra, ami a tragédiához vezetett. Nem mondom, hogy a szomszéd gyermek édesapjának nem volt felelőssége ebben, de Fatima tudta, hogy nem szabad „azt tennie”, erre még a szomszéd gyermek is - akivel az udvaron játszott - figyelmeztette, de ő mégis hallgatott a szellemkislányra, aki azt mondta neki, hogy így örökké együtt lehetnek majd.

Az édesapa valóban felelőtlen volt, de ha nincs a szellemkislány, akkor Fatima még ma is élhetne. Hozzá kell tennem, hogy Júlia egy démon befolyása alatt is állt, így kifejezetten megváltás volt számára az átkísérés, hogy majd egy új testben születhessen le, ezáltal letudhassa karmáit, hogy később előrébb léphessen, és kiteljesedett életei lehessenek neki is.

Mártikának még egy ideig hiányzott a „barátnője”, de idővel hozzászokott, hogy nincs, és majd el is fogja felejteni. Viszont ezt a történetet, így a teljes valóságában egy édesanyának még azelőtt, hogy az energiákat teljesen rendbe nem tettük volna, elmondani nem volt szabad. A félelem az egyik legártalmasabb érzet, mert mindig társul hozzá egy másik is, ami szintén negatív energiákat teremt. A védelem viszont a pozitív energiáktól erős, és saját magunkat is csak pozitív energiákkal felvértezve tudjuk megvédeni olyan lényektől, akik tőlünk alacsonyabb energiákkal rendelkeznek.

Amit pedig mindenki számára érdemes megjegyezni, hogy nem minden szellem (vagy nem evilági lény) az, akinek mondja magát, bár nem mind érkezik ártó céllal, de mindig érdemes figyelemmel lenni arra, hogy kinek a szavára hallgatunk!! 



Szeretettel:
Cedamus


elérhetőség:
cedamusmelin@gmail.com

facebook:
Melin Cedamus

Nagyon sok, teljes részletességgel leírt megtörtént esetet olvashatsz 2013-ban megjelent könyvünkből (melyet 2017 februárjától már csak a második kiadásban fogsz megtalálni)!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése