2013. október 29., kedd

A karma - Hogyan kerülhetjük el a karmikus "büntetéseket"?

Több bejegyzésünk is szólt már a karmáról, amelyek által megtudhatjuk, hogyan működik, miket okozhat az ember életében, mennyi minden mögött állhat egy negatív karma, legyen szó akár anyagi nehézségekről, vagy akár betegségekről, valamint arról is szót ejtettünk, hogy hogyan enyhíthetjük a ránk mért okozatot. Azt azonban még nem teljesen fejtettük ki, hogy hogyan kerülhető el, hogy újabb és újabb negatív karmát ne vegyünk fel.  

Mindannyian (legalábbis egyre többen) tudjuk, hogy a karma a lélekfejlődés nagyon fontos része, és tartalmaz egy ok-okozati törvényt, mely életeket változtathat meg, s teszi mindezt azért, hogy fejlődjünk. Bármit is teszünk, bármit is gondolunk, annak mindig következménye lesz, legyen az akár pozitív vagy negatív. Hiszen a gondolatok és a cselekedetek, az érzetek is energiával rendelkeznek, amelyek teremtő erejűek, és minden esetben visszaszállnak ránk.

Sokszor úgy érezzük, hogy ami történik az életünkben, az igazságtalan velünk szemben, hiszen nem tettünk semmi rosszat, szeretetteljesen viselkedünk, mégis annyi baj ér... Vagy mondhatnánk példaként azokat az eseteket is, akik még gyermekként erőszak áldozatai lesznek, és még sorolhatnánk ezer és ezer egyéb példát, ami mögött a karmikus törvény áll.

Célja, hogy megtanuljuk a jót és a rosszat a tér és idő keretein belül, hogy végül egyesülhessünk a Mindenséggel. Ez az ok-okozat törvény nem egyénre szabott, hanem mindenkire egyformán vonatkozik kivétel nélkül, és tudnunk kell azt is, hogy az elmével teremtett értékítélet, amely szerint él a társadalom, koránt sem mindenben egyezik a karma értékítéletével.

Ahhoz hogy elkerüljük a karmikus "büntetéseket" (bár jobb szó erre a tanítás, de a köznyelvben elterjedtebb a büntetés szó, így maradjunk ennél) semmi mást nem kell tennünk, mint megfelelően gondolkodni és szeretetteljesen élni. Joggal kérdezhetitek, hogy mit jelent az, hogy megfelelő gondolkodás, hisz sokan úgy vélik önmagukról, hogy így gondolkodnak, és eleve elég szubjektív dolog ez. 

Egy alap tanítást kell követnünk, amely még Jézustól származik, ez pedig az, hogy csak azt tedd másokkal, amit szeretnél, hogy ők is megtegyenek veled. Ha a gondolkodásunk ennek a tanításnak megfelel, akkor már jó úton járunk lélekfejlődésünk útján. Ezt pedig mihamarabb tudatosítania kellene mindenkinek, mert sajnos ebben a világban ez az alap dolog már igencsak eltűnőben van, holott a helyes gondolkodás egyik alaptétele!!! A másik nagyon fontos dolog pedig, a szeretet, ugyanis a helyes gondolkodás a szeretet erejétől lesz helyes gondolkodás.

Ha valakit még túlzottan korlátoz egója, ha a gondolatait nem tudja a helyes útra terelni, akkor a karma ostorcsapásokkal fogja belőle kikényszeríteni a megfelelő lépéseket ennek érdekében. Tehát vagy a megfelelő gondolkodást követjük, vagy a karmikus törvényekre hagyatkozunk. A karma törvényei alól senki sem bújhat ki, függetlenül attól, hogy tisztában vagyunk-e vele hogy igazságtalanul cselekszünk életünk folyamán, vagy sem, de ha ráébredünk, hogy a világot nem egy igazságtalan törvény irányítja, és betartjuk a fent leírtakat, akkor elkerülhetőek lesznek a negatív következmények.
Ne feledjük, az egyetlen igaz valóság, maga a szeretet!!!


szeretettel:
Carmelian


elérhetőség:
carmelian14@gmail.com
cedamusmelin@gmail.com

facebook:
Carmelian Spirituális Test-Lélekgyógyász
Melin Cedamus


13 megjegyzés:

  1. Nagyon nehéz nekem ez az élet, pedig a szívem tele van szeretettel, cserébe mégis Fájdalmat kapok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Lélek!

      Mindig érdemes az elfogadással kezdenünk, erre már tudunk építkezni, és nem vált ki újabb negatív gondolati energiákat, mint maga az elégedetlenség! Türelem, helyes, jó irányú gondolatok, és maradj ugyanilyen szeretetteljes, ez már önmagában elegendő lesz ahhoz, hogy a számunkra negatív karmikus okozatokat végképp levethessük. :)

      Szeretettel:
      Carmelin & Cedamus

      Törlés
  2. És olyankor mi van, ha én úgy érzem, hogy maximális jóindulatommal és szeretetemmel próbálok segíteni, mégis ártok a másiknak?
    Ő úgy érezheti, hogy ártottam, bántottam, ilyenkor "jár" nekem a büntetés?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Lélek!

      Egy pillanatra se érezd rosszul magad emiatt. Ha a szereteted tiszta, semmilyen önös érdek nem vezérel, csak a tiszta szeretetből fakadó segítségadás, akkor helyesen cselekszel és mindez pozitív energiaként, kedvező eseményként fog visszatérni hozzád. Így nem okozhatsz kárt senkinek, persze az előfordulhat, hogy hozzáállásod félreértik, de ez nem a Te hibád. Az ilyen cselekedetekért.. a jó tettért, jó tett fog járni, kedvező esemény, nincs miért aggódnod! :)

      Szeretettel:
      Carmelian & Cedamus

      Törlés
  3. Kedves Carmelian ès Cedamus! Mièrt van az, hogy csak az elègedetlensèg, a rosszindulat ès a negatív gondolatok vannak valaki fejèben? Hogy lehet ezen változtatni? Járhatok a századik tanítóhoz, nem tudok változni, szeretni, kedves lenni...sajnálom...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Lélek!

      Nem érzünk fejletlen léleknek, aki rosszat akarna másoknak, érzeteid viszont egy előző élet következménye, amit érdemes lenne majd feltárni, hogy te is láthasd az okokat. Viszont enélkül is van segítség, bár nagyon kevés a hited, és igen.. el is vagy keseredve emiatt!! Mindenképpen az Így hallod meg a lelked és rajta keresztül istent c. könyvünket javasoljuk, egy gyakorlati önfejlesztő tanítás, nagyon szépen még saját magadnak is át fogod tudni formálni gondolataid segítségével!! :)


      Szeretettel:
      Cedamus

      Törlés
  4. Köszönöm a válaszodat kedves Cedamus! Szeretnèk változni, de egy hatalmas ènnel kell nap mint nap szembesülnöm. Ezen kívül közeli családom egyes tagjai olyan tükröt tartanak nekem, hogy legszívesebben elfutnèk. Tudom, hogyan kène viselkednem, de nem tudom megtenni. A könyvet megrendelem, köszönöm! Üdvözlettel: Zsuzsa

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mondhatjuk nyugodtan kedves Zsuzsa, hogy jelenleg még a legtöbben valóban hagyják, hogy átvegyék a gondolatok a körülményeket, azok energiáit. Ezek a dolgok viszont így gyengítenek minket, ezt nem szabad hagyni, érdemes elkerülni. Az pedig már, hogy felismered a problémát, eleve egy lépés a megoldás felé. Csak egy kis erőt kell gyűjtened, egy "csakazértis"-t és megtenni az első lépéseket. Ha ez már megvan, akkor utána menni fog a többi is, szépen követi majd minden egymást. A könyv pedig valóban nagyszerű segítség lesz mindehhez!! :)

      Szeretettel:
      Cedamus

      Törlés
  5. Halihó! Jó írás. Ki mint vet, úgy arat. Ha búzát vetek, nem fogok árpát aratni, ugye...
    Ha valaki "büntet" is, hát azok mi magunk vagyunk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen kedves György! :) Így igaz, minden belőlünk indulni, mindennek mi magunk vagyunk kiváltói, ha szeretettel élünk, akkor a szeretet is tér vissza hozzánk!! :)

      Szeretettel:
      Cedamus

      Törlés
  6. Kedves Cedamus!
    Sok mindenben egyet értek veled, viszont ha mindenkivel kedves szeretetteljes lennék az emberek csak kihasználnának! Sajnos az ilyen emberek jóindulatával egyből vissza élnek az emberek! Sajnos saját bőrömön tapasztaltam!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Lélek!

      Igen, teljességgel értelek! Viszont a szeretet, a mások iránti alázat nem jelenti azt, hogy mi saját magunk teljességgel kiszolgáltatottá váljunk másokkal szemben, hiszen azzal saját magunknak is árthatnánk.. holott saját magunkat is szeretni kell tudnunk. Ezért szeretettel is lehet nemet mondani, hiszen sokszor ez a nem sokkal jobban szolgálja a másik érdekét, mintha igent mondanánk, hiszen így tanul, így fejlődik és önerőből képessé válik a céljai elérésére.. nem foghatjuk senkinek sem a kezét születésétől kezdve a megöregedéséig! A kihasználást éppen ezért nem is szabad hagyni, a segítséget egy bizonyos szintig meg lehet adni, sőt meg is kell, de megvan az az egészséges határ, amin túl már nem szabad lépni a fentiekre való tekintettel. :)

      Szeretettel:
      Cedamus

      Törlés
  7. Kedves Cedamus!

    A buddhizmus szerint a rossz tetteknek vannak rossz következményei és valamikor jó következményei, és a jó tetteknek is vannak rossz vagy éppen jó következményei. Eszerint nem lenne viszont igaz, hogy jó tett helyébe (feltétlenül) jót várj. Szerintetek?

    VálaszTörlés