2012. november 11., vasárnap

Egészségről 2. - hibás gondolkodás

A gondolkodásunk egyik legnagyobb problémája a fordítottság, a helytelenül felállított fontossági sorrend. Előre helyezzük az anyagiakat, azt gondolván, ha pénzünk lesz mindenünk lesz. A munkának szenteljük életünket, az anyagi biztonság megteremtése érdekében háttérbe szorítva párkapcsolatunkat. A cél az, hogy az anyagi biztonság mellett a párkapcsolatunk kiteljesedhet, és annak kialakítására a későbbiekben is lesz lehetőség. Emiatt elodázzuk annak kialakítását, pedig az idő gyorsan telik, vagy ami még rosszabb az állandó távolléttel megmérgezzük az egyébként kiteljesedésre szánt kapcsolatunkat. 

Itt és most ezen a ponton azt gondoljuk, hogy ha ezt a gondolatot megfordítjuk, és a párkapcsolatunk szeretetteljesen éljük meg, a munkánk is sikeresebb lesz, hisz a boldogság érzés miatt meg van az a plusz ami a munkánkban erőt ad. Ez mind így igaz, csak mind e közben megfeledkezünk arról, amire legjobban kellene vigyáznunk. Megfeledkezünk róla és utolsó helyre tesszük az egészségünket, hisz amíg nincs gond, addig úgy gondoljuk, hogy ez így is marad, holott egyfolytában mérgezzük magunkat. Nem gondolunk arra, hogy mind karmikusan is hordozzuk magunkban a később kialakuló kórt, mind pedig nem vigyázunk eléggé testünkre, azt gondolván, mi mások vagyunk, mi nem lehetünk betegek.

Egy valójában pozitív gondolat és segít, de a környezeti ártalmak és a háttérben lapuló karma még ettől nem fog csak úgy magától megsemmisülni. Ha nem szereted magad, nem tudsz vigyázni testedre, ha nem szereted magad, mást sem fogsz tudni szeretni. Az egészség törékeny dolog, bárhol, bármikor elérhet a betegség, elérhet egy baleset, sokszor nagyon súlyos formában. Ha nem vigyázol rá, ha nem előzöd meg a bajt, az egész életed rovására mehet. Ha nem vagy egészséges, sem a párkapcsolatodban, sem pedig anyagiak terén nem fogod elérni azt a kiteljesedést, ami egyébként várhatna Rád. Előzd meg a betegséget, maradj egészséges! Ha pedig már elért a betegség, akkor gyógyulj meg, azért, hogy EGÉSZSÉGESEN életed minden terén kiteljesedhess!

Keress nyugodtan, átnézlek és elmondom, hogy milyen betegségek kialakulására vagy hajlamos, melyik szerveidre figyelj még jobban, hogy megelőzzük időben a betegségek kialakulását.


szeretettel: Carmelian Gyógyító

carmelian14@gmail.com
facebook: Carmelian gyógyító 

5 megjegyzés:

  1. Kedves Melin Cedamus,én kiváncsi vagyok mi lehet a problémám,valami nincs redben nálam,de nem találom az okát...az ujjaim hajlata reped el,és már honapok ota nem gyogyul,mi lehet a lelki háttere?Ez csak egy szerintem a problémák közül,még van mit gyogyitanom magamon...válaszodat előre is köszönöm...Áldás

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. sikerült beirnom a nevet,az előbb nem találtam hogyan kell :)

      Törlés
    2. Kedves Zsuzsi!

      Kérlek keresd meg Carmeliant, személyes dolgokat nem szeretnénk itt kiírni senkinek. Segítségedre lesz! :)

      Szeretettel:
      Cedamus

      Törlés
    3. Nagyon szépen köszönöm! :)

      Törlés