2014. november 11., kedd

Az egészség - Mit tehetsz gyógyulásodért


Ugyanolyan lélek vagyok mint bárki más, annyi különbséggel, hogy már olyan sokszor jártam itt a Földön, hogy ezáltal sikerült annyi tapasztalatot gyűjtenem, hogy jelen életemben az életfeladatom ennek a tudásnak az átadása, valamint maga a gyógyítás.


Viszont másfajta segítő vagyok, mint a legtöbb energiagyógyász vagy szellemgyógyász. Feladatom jelen életemben elsősorban az, hogy azoknak az embereknek, akik megkeresnek különféle betegségek miatt, minden esetben átadjam a mögöttes tanítást, amiért a betegséget meg kell tapasztalniuk (most itt leginkább karmikus betegségekről van szó).

Hiszen minden betegséget tanításként kapunk, és minden elváltozás valamilyen múltbeli helytelen gondolatunknak vagy tettünknek a következménye. Múlt alatt pedig nem csak ezt az egy életet kell értenünk, amit épp megélünk, hanem a teljes múltunkat, az összes eddigi inkarnációnkat.

Bárkinek, akinek átadom a mögöttes tanítást, meg kell tanulnia elfogadni és alázattal kezelni azt. Tudom, hogy itt a fizikai síkon a legnehezebb megélések közé tartoznak a betegségek, és nyilván mindenki mielőbb szeretne megszabadulni tőlük, mert nagyon rossz mikor valami fáj, mikor rosszul érezzük magunkat, mikor korlátozva vagyunk, és nem tehetjük azt, amit szeretnénk. Ez váltja ki azt is, hogy minél előbb szabadulni akarunk ettől az érzettől, de ahogy írtam, okkal kell megélnünk ezeket a fájdalmakat.

Mivel mi magunk váltjuk ki ezeket az okokat, ezért nagyon fontos a helyes hozzáállás az okozathoz, ha szeretnénk változást elérni. El kell fogadnunk a betegséget, alázattal kezelni, és elmével is meg kell próbálnunk megérteni a megélésének szükségességét. Ha valaki megkapja tőlem a feltárást, akkor lehetőséget kap arra, hogy hasson a karmájára egy oldási folyamattal, hisz a megbánás érzete hatalmas erejű, és ebből látják az Égiek, hogy valóban felmértük azt, hogy milyen helytelen cselekedetet tettünk, amit később még csak véletlenül sem szeretnénk ismét elkövetni.

Mindemellett, oldást követően nem szabad azt elvárni, hogy azonnal eltűnjön a betegségünk, mert ahhoz, hogy ezek a karmikus energiák eltávozzanak rólunk, idő kell, nem azonnali, de a türelmetlenség energiájával sajnos ennek eltávozása még inkább kitolódik, ezért nagyon fontos, hogy türelmesek maradjunk az eredménnyel kapcsolatban és higgyünk a gyógyulásban.

Tehát a helyes hozzáállás a segítséget kérők részéről az lenne, hogy hittel, türelemmel, elfogadással és alázattal kezelik a betegséget, mert ezek hiányában, vagy akár csak valamelyikük hiányában sajnos kitolódhat, de akár el is maradhat a kívánt eredmény.

Ezt a folyamatot, ha végigvisszük, megtanuljuk és elfogadjuk a mögöttes tanítást, akkor többet nem fog kiújulni a betegségünk. Azért szükséges a folyamat és megfelelő hozzáállás, hogy gyökerestől megszabadulhassunk a betegségeinktől, azaz nem fog sem ebben, sem későbbi életünkben kialakulni az.

Viszont, ha valaki nem a karmától és nem gyökerestől akar megszabadulni a problémájától, hanem azonnal akarja, és elég számára átmenetileg is (átmenet alatt azt is értem, hogy megszabadulhat tőle ideiglenesen egyéb módszerekkel ebben az életében, pl. műtét vagy sima energiakezelés által, de így későbbi életeiben vagy akár még a jelenlegiben is találkozni fog újra vele sajnos), akkor nem nálam van a segítsége. Én leginkább azoknak tudok segíteni, akikben van elég hit és türelem, valamint akiknek a legfontosabb leszületéseink célja, azaz a lélekfejlődés.

Természetesen bárkinek segítek, azoknak is, akik csak a kiváltó okokra kíváncsiak, de akik végleges gyógyulást szeretnének, a fentieket figyelembe kell venniük, mert nagyon sok múlik ezen!

szeretettel:
Carmelian


elérhetőség:
carmelian14@gmail.com
facebook:
Carmelian Spirituális Gyógyító

8 megjegyzés:

  1. Ezek olyan misztikus, megfoghatatlan elméletek, amelyek vagy így vannak, vagy nem, vagy elhisszük, vagy nem...Konkrét kontaktot kérnék olyan emberektől, akik több évnyi, évtizednyi hagyományos orvoslással gyógyíthatatlan karmikus betegségből kizárólag az általatok végzett karmikus oki feltárás után teljesen és végérvényesen meggyógyultak, addig minden bejegyzés hiteltelen...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Lélek!

      Nekünk nem jelent problémát ha bárki is hiteltelennek tart valamit, de sajnos ez a probléma éppen itt kezdődik, hogy mindazt amit elérhetne hitével ezáltal nem is tudja táplálni. Nagyon szép sikereket érhetünk el akkor ha ez a hit megvan, ha türelmesek vagyunk, ugyanis a türelmetlenség félelemből is táplálkozik, és ezzel még akkor is képesek vagyunk semmissé tenni céljainkat, ha az egyébként megvalósult volna.

      Nagyon egyszerűen eldöntheted hogy ezek a dolgok igazak-e vagy sem, csak meg kell kérdezned a lelked, ha pedig még nem hallod tisztán, érezni fogod a megérzéseidből, de ehhez ki kell tudnod zárni az elméd!

      szeretettel:
      Carmelian

      Törlés
    2. Kedves Carmelian! Esetleg ha csinálnátok az oldalatokon egy olyan bejegyzést ahol általatok gyógyultak írnak a gyógyulásuk útjáról,akkor talán sikerülne meggyőzni a hitetlenkedőket...üdv,Laci

      Törlés
    3. Kedves Laci!

      Köszönöm az ötletet, de tudod nekem nem feladatom senkit meggyőzni. :) Ahogy a bejegyzésben is olvashattad én azoknak tudok segíteni akik nyitottak és akikben van elég hit. A hit alapvető a gyógyulásban, akiben ez nincs meg, annak nem nálam van a segítsége.

      szeretettel:
      Carmelian

      Törlés
    4. Köszönöm ezt az írást, én kértem Melin Cedamus Mágus és Carmelián Gyógyító segítségét a mostani életemben-ez egy nagyon nehéz élet nekem, sok karmikus betegséggel fűszerezve, egy Szövetségnek a megoldásával, de már sok mindenen túl vagyok, és bizonyságot teszek Carmelian gyógyító erejéről, szeretetéről, és az is sokat számit értem hogy milyen betegség miért történt velem....ez sokat jelent, sok türelem kell az oldáshoz, hit és szeretett, a mankót nem azonnal dobtam el, de már járok, köszönöm :)

      Törlés
    5. Drága Freya!

      Köszönjük szépen a kedvességed. :) Számunkra jelent örömöt, hogy segítségedre lehettünk :)

      szeretettel:
      Carmelian

      Törlés
  2. Boldog nő napot Carmelian!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen kedvességed! :)

      Szeretettel:
      Carmelian

      Törlés