2014. augusztus 21., csütörtök

Egészségünk megőrzésének négy alappillére


Sajnos a mai világban az egészség a fontossági listánkon az utolsó helyen kullog, és csak akkor kapunk észbe, amikor már valamilyen betegség utolért. Pontosan ezért kellene, hogy első helyre tegyük egészségünk megőrzését, hiszen nagyon sokat tehetünk azért, hogy elkerüljenek a betegségek (hozzáteszem a karmikus betegségek nem sorolhatók ide, mert ott más a kiváltó ok).

Négy dologra érdemes figyelni, ami alapjaiban határozza meg egészségünk alakulását. 

 - Sport: elcsépelten hangzik sajnos, de nagyon fontos a test-lényünknek, hogy rendszeresen át legyen mozgatva, mert olyan anyagok termelődnek ilyenkor és olyan folyamatok zajlanak le, amelyek elengedhetetlenek a szervezetünk egészséges működéséhez. 

(Csak megjegyzem, hogy ha valaki folyamatosan túlhajszolja magát, és nem pihen eleget, természetesen annak szintén meglesznek a következményei.)

- Táplálkozás: egy másik bejegyzésemben már szót ejtettem erről, de fontos itt is megjegyeznem. Követhetünk bármilyen étrendet egészségünk érdekében, hagyhatunk el bizonyos élelmiszereket, de sosem ez számít, hiszen mindenkinek teljesen egyedi szervezete van, így lehet, hogy bizonyos embereknek beválik egy bizonyos étrend, a többieknek azonban nem. A legfontosabb, hogy mindenféle tápanyagot bevigyünk, ez pedig úgy érhető el, ha minél többféle élelmet fogyasztunk. Tehát a hangsúly a sokféleségen van! A természet ugyanis úgy alkotta meg élelmeit, hogy az emberi testet mindenféle tápanyaggal képes legyen ellátni. Ha például a gyümölcsöket vesszük, akkor érdemes tudnunk, hogy sokkal egészségesebb, amikor azt eredeti formájában fogyasztjuk el, mintha helyettük vitaminkészítményeket vagy étrend-kiegészítőket vinnénk be a szervezetbe (amelynek önmagában nehéz lehet a felszívódása). Ugyanis a gyümölcsök komplexen tartalmaznak olyan anyagokat, amelyek egymást kiegészítik, segítik, így kifejezetten jótékony hatásúak a testünket tekintve, azok tökéletesen beépülnek a szervezetünkbe.

A változatos étrenddel ellentétben az egyoldalú táplálkozás viszont kifejezetten ártalmas a testnek, és ezáltal nagyon könnyen kiválthatunk különféle betegségeket.

- Folyadék bevitel: a megfelelő mennyiségű folyadék fogyasztása szintén elengedhetetlen szervezetünk egészséges működéséhez. A legjobb folyadék testünknek a víz! Amire figyelni érdemes, hogy nem szabad egyszerre túl sokat fogyasztani, mert az tulajdonképpen csak átmegy rajtunk, hanem folyamatosan adagolni kell. Egészséges szervezet esetén naponta 2-2,5 l folyadékot be kell vinnünk! Betegség esetén, hőség esetén ettől lényegesen többet. A folyamatosan túlzásba vitt folyadék fogyasztás viszont már ártalmas a testünkre nézve.

- A negyedik és egyben talán a legfontosabb, maga a gondolkodásunk. A gondolataink folyamatosan kihatnak szervezetünk működésére, ezért nagyon nem mindegy hogyan tesszük azt. A negatív gondolatok ugyanis könnyen előidézhetnek elváltozásokat a szervezetben, hiszen azok (ugyanúgy, ahogy a pozitívak) kölcsönhatásban állnak testünkkel, és azonnal beindulnak a folyamatok. Ezért nagyon fontos, hogy pozitívan, a szeretetnek megfelelően gondolkodjunk, így elkerülhetjük a betegségek kialakulását is.

Ha a fenti négy dologra odafigyelünk, sokkal tovább maradhatunk egészségesek, nem mellesleg a testünk hálás lesz a gondoskodásért. Viszont, ha nem vigyázunk rá megfelelően, akkor jelezni, üzenni fog tudatunknak. Hogy ez miért fontos? Azért, mert az üzenetei alapján a betegségek kialakulását is képesek lehetünk elkerülni. 

A teljesség igénye érdekében érdemes elolvasni "A fizikai testünk fontos üzenete" c. bejegyzést. 

szeretettel:
Carmelian


elérhetőség:
carmelian14@gmail.com
facebook:
Carmelian Spirituális Gyógyító

6 megjegyzés:

  1. Csak,ha nem figyeltünk magunkra akkor biztosan nagyon sok energia kell-hogy ismét olyanná váljunk amilyenek voltunk!
    De ez nagyon nehéz lehet.mert akkor már a probléma fenn áll!

    VálaszTörlés
  2. Van egy ismerősöm, aki nehéz fizikai munkát végez, mellesleg 60 éves és elkezdte a kerékpározást, úgymond szüksége van a jó erőnlétre, hogy tudjon dolgozni a nyugdíjig. Szerintem most már rabja a kerékpározásnak, a családi élete rámegy, mert a munka, internet és a kerékpár szerepel az életében, semmi családi beszélgetés, semmi bekapcsolódás a háztartási munkába. Nemutolsósorban 100km-k szerepelnek a repertoárban. Nem tudom elképzelni, hogy kevés alvás, nehéz fizikai munka és mértéktelen kerékpározás, futás egészségére válik az embernek.
    Szeretettel kérnék választ.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Lélek!

      A testmozgás, az ilyen módon történő kikapcsolódás, ha szeretettel teszi bárki, az nagyon jó, mind a testre (már sejtszinten is), mind pedig a tudatra, de természetes, hogy emellett pihenésre is szükséges van a szervezetnek, ha ezt nem tesszük, akkor enélkül sérülékennyé válik. Viszont a háttérben most más adja a problémát, még pedig az, hogy ez az úr menekül otthonról, kerülni próbál minden kapcsolatot feleségével, ezért mintegy belemenekül mindebbe. Ezt a problémát pedig a másik iránti megértéssel, alázattal és sok szeretettel lehet orvosolni! :)

      Szeretettel:
      Carmelian & Cedamus

      Törlés
    2. Köszönöm szépen kedves Cedamus, megpróbálok ilyen szemszögből hatni, ismerősömre. Erre nem gondoltam. Szeretettel köszönöm mégegyszer.

      Törlés
    3. Nagyon szívesen, sok szeretettel! :)

      Törlés