2014. április 6., vasárnap

Oltások - mit előznek meg és mit nem?

Ismét egy olyan témáról írok, ami nagyon megosztja a közvéleményt. Pontosan ezért tartom fontosnak, hogy átadjam mit mond az oltással megelőzött betegségekkel kapcsolatban a Mindenség Tudástára, amit hívhatunk Akasha-krónikának is. 

Rengeteg elmélet, tudományos szakvélemény, írás, poszt és még sorolhatnám, lelhető fel az interneten az oltásokkal kapcsolatban. Számtalan fórumot találhatunk, ahol sokan kifejtik véleményüket, vannak, akik ellene, vannak, akik mellette teszik le voksukat. 

Nos... érdemes ezt is magasabb szemszögből nézni. Nemcsak úgy, amit itt érzékelünk, látunk, hallunk, amit belénk sulykol a tudomány stb. (Ahogy ezt már egy másik bejegyzésemben kifejtettem, ha a tudomány nem lenne ennyire szűklátókörű, akkor az emberiség sem itt tartana a fejlődésben.) Hiszen, mi emberek a fizikai síkon élünk és sajnos még sokan úgy gondolják, hogy csak az létezik, amit az 5 érzékszervünkkel érzékelünk, de szerencsére már egyre többen és többen ismerik fel és tapasztalják, hogy ez az elmélet téves.

Minden a karmából indul ki. A karma a lélekfejlődés része, és van egy nagyon fontos törvénye, ami egy létezés törvény, az ok-okozati törvény.  Azaz, minden egyes gondolatnak és cselekedetnek következménye van, legyen az akár pozitív vagy negatív polaritású. Sokszor azonban a tetteink következményeit nem azonnal, sőt nem is évekkel később, hanem csak következő életünk valamelyikében tapasztaljuk meg.

Csak nézzünk szét az emberiség történelmében... mit látunk? Háborúk, kínzások, egyre nagyobb teret hódít a pénz és a hatalom, vagyis tele van olyan gondolkodással, olyan cselekedettel, ami a szeretettel ellentétes, és minden ami ezzel ellentétes, csak negatív következményekkel járhat.

Mindezért a karma törvénye lesújt. Minden lélekkel megtapasztaltatják a tetteinek következményeit, sokszor betegségek formájában. Nem csoda tehát, hogy egyre és egyre több olyan betegség létezik, ami korábban nem volt. Mindemellett csoportos karmák is léteznek, ami azt jelenti, hogy bizonyos lelkek ugyanazokat a betegségeket kapják meg egy időben, egy ugyanolyan vagy hasonló kiváltó ok miatt, amit akár együtt, akár külön-külön valósítottak meg korábban. 

Ebből kifolyólag fordulhat elő, hogy bizonyos lelkeknek következő életükben már pici gyermekkorukban meg kell tapasztalni a karmikus következményt, különféle betegségek formájában (pl. gyermekágyi láz, torokgyík stb). Az előbbi esetében, egyébként csoportos karma váltotta ki a problémát.

Az orvostudomány kifejlesztette az oltásokat mindezek megelőzésére. Ez természetesen elmével nézve nagyon jó, hisz ezeket a betegségeket így már nem kell megtapasztalnia az embereknek. A karma és a lélekfejlődés szempontjából viszont nem jó, mert így a tapasztalat elmarad, sőt a karma kénytelen más úton-módon megtapasztaltatni az okozatot, esetlegesen más betegségekkel sújtják azokat a lelkeket, akiknek meg kellett volna kapniuk az oltásokkal kivédett betegséget, vagy csak a következő életükben kapják meg azt. A karmikus következmény alól senki nem kivétel, bármennyire is akadályozzuk meg a betegségek kialakulását, ha karma áll mögötte, akkor az így is úgy is ki fog alakulni valamilyen formában. (Példának okáért: az a lélek, akinek karmája van arra, hogy gyermekkorában megtapasztalja a torokgyíkot, és kap ellene egy védőoltást, így ezt a betegséget nem fogja átélni, viszont a karma okán ehelyett más, hasonlóan súlyos betegséget kell megtapasztalnia.)

Bármennyire is nehéz tudattal felfogni és elfogadni mindezt, mert valóban fájdalmas dolog egy gyermeket szenvedve látni, de a lélekfejlődés érdeke a tapasztalás, és a lélek másképp nem tanulja meg mi a jó és mi a rossz, csak ha megtapasztalja helytelen vagy akár helyes cselekedeteinek következményeit. A karma dönti el, hogy ez a következmény milyen formában kell, hogy teljesüljön. De ha jelen esetben a tudomány ezt megakadályozza, akkor sajnos a fejlődésünk lassul, a léleknek több életre lesz szüksége ahhoz, hogy elérje célját. 

A karmának nem az a célja, hogy büntesse az embereket, hanem az, hogy tanítsa a lelket. Nem egy empátiátlan, rosszindulatú törvényről van szó, hiszen sokkal bölcsebb, mint azt elmével elképzelni tudnánk. Azért létezik, hogy az emberek megtanulják végre, hogy szeretetteljesen kell élniük, azaz szeretetre nevel, hiszen a pozitív gondolatoknak, cselekedeteknek szintén megvan a következménye, de ebben az esetben csak jót kapunk vissza!

... és ne felejtsük el, hogy ezek a védőoltások is tele vannak olyan anyagokkal, amelyeknek nincs helye az emberi szervezetben, sőt kifejezetten ártalmasak!

szeretettel:
Carmelian


carmelian14@gmail.com
Facebook: Carmelian spirituális gyógyító








8 megjegyzés:

  1. Kedves Carmelian!
    Szeretném megkérdezni,hogy amikor a csecsemő megszületik,és ahogy nő,mindenféle
    úgymond védő-oltással injekciózzák be. Na ezt,hogyan lehet kivédeni a mai világban,úgy tudom még büntetik is,ha a szülő ellene van?!
    Köszönettel: Zsóka

    VálaszTörlés
  2. Kedves Zsóka!

    Köszönöm a kérdésed. :)
    Sajnos nem nagyon lehet kivédeni, pontosan emiatt, mert bizonyos oltásokat kötelezővé tettek. Nem lenne szabad a törvénynek beleszólnia a szabad akarat tényébe, ami által mi dönthetnénk el, hogy szeretnénk-e az oltást beadatni vagy sem. Ez mindenkinek szíve joga kellene hogy legyen...
    Jelenleg energiával lehet kitisztítani a szervezetet a bekerült méreganyagoktól.

    A bejegyzés célja az volt, hogy megismertessem, hogy mi áll egy tőlünk sokkal bölcsebb tudástárban az oltásokkal kapcsolatban, de ehhez még fejlődnie kell az emberiségnek.

    szeretettel:
    Carmelian

    VálaszTörlés
  3. Az biztos, hogy rengeteg embernek kell fejlődnie, hisz nézzünk szét.. hány és hány ember utasítja el ezt a fajta tudást, hányan nem hisznek sem az ezotériában, sem a leszületésben, a lélek fejlődésében, a karmában..

    Aki meg fanatikusan ellene van, azok ellen úgy sem lehet mit tenni, nem e szerint a tudás szerint fognak törvényeket hozni..

    Ha mindazok, akik most Istent játszva döntenek emberéletekről, ott fent, törvényalkotók, tudnák, hogy mi vár rájuk karmaként, akkor most sokkal, de sokkal jobb világ lenne.. De sajnos nekik fogalmuk nincs, hogy újra le fognak születni, és fogcsikorgatva fogják megtapasztalni a társadalom alsó rétegének életét.. Csak ők ezt akkor sok-sok év múlva - nem fogják tudni, hogy azért kerültek oda, a másik oldalra, ami a társadalmi szinteket illeti, mert valamikor nagyon sok rosszat tettek emberek millióinak..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Hajnalka!

      Bizony, nagyon jól látod :)
      De ez a lélekfejlődés folyamata... egyszer ezek a lelkek is eljutnak arra a szintre, hogy mindezt megértsék elme szintjén is...

      Köszönjük, hogy nálunk jártál:)
      szeretettel:
      Carmelian

      Törlés
  4. Kedves Carmelian!
    Kicsit kacifántos lesz a kérdésem. Ha egy gyermek megkapja a kötelező oltásokat(mert egyébként ugye jönne a fenyegetőzés meg a büntetések) és a szülő mindenféle bio és homeopátiás szerrel próbálja úgymond kivezetni az oltást. Netán még van is olyan ember a közelébe, aki energiát tud adni neki. (Noha biztosan nem mindegy miként és milyen energiát) És ezek ellenére mégis oltáskárosodott lesz, akkor az lehet, hogy karmikus? Lehet, hogy így kell átélnie pont azt, amitől az oltás "védte volna meg"? Lehet, hogy ezt a kötelező dolgot is belekalkulálják az égiek? Szólj ha túlkombináltam! :)

    Üdvözlettel: Anita

    VálaszTörlés
  5. Kedves Anita!

    Ha jól értem, akkor az lenne a kérdésed, hogy a karma belekombinálja-e az oltásokat a tanításaiba... :) Ez teljesen egyénfüggő, valakinél igen, valakinél nem... Az említett esetben, igen, belekalkulálta, ezért kellett megélnie az oltáskárosodást, de ha kimaradt volna az oltás, akkor másik betegség formájában tért volna vissza a karmikus tanítás számára.

    szeretettel:
    Carmelian

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ez volt a kérdés. Köszönöm szépen! És ha kimarad az oltás, akkor a betegség még az adott életben eléri, igaz? Hozzátok is lehet fordulni ilyen esetben, ugye?

      Köszönettel: Anita

      Törlés
    2. Igen, egész nyugodtan keress csak! :)

      Szeretettel:
      Carmelian

      Törlés